Mert hokizni jó!
A magyar futballt érő mindenfrontos lejárató kampány sajnos megtette a hatását, öt bajnoki cím és Bajnokok Ligája-részvétel ide, kupagyőzelem és Európa Liga-kaland oda, ma már Debrecenben is lasszóval kell befogni egy csapatra való gyereket. Feléről két labdaérintés után megállapítható, hogy pályafutása során csak rontani fog a magyar labdarúgás helyzetén, de az apukák fizetnek, az anyukák a lelküket (is) adják, és ugyan nem feltétlenül az eredeti céljának megfelelően, de működik a futballiskola. Ennél van sokkal rosszabb is! Sok debreceni gyereket ezért nem érintett meg a Loki kultusza, mert a kereskedelmi televíziók által szocializálódott szüleik a futballra immunissá váltak két évtizednyi agymosás után. A harmincasok, negyvenesek többsége, akik a nyolcvanas években éjt nappallá téve rúgták a bőrt a flaszteren, ma nem járnak meccsre, nem néznek magyar focit, és a gyereküket végképp nem magyar futballistának szánják. Mert az nem menő. Ezért van a Loki-pályán fél ház, és mellékesen megjegyzem, hogy ha pénteken megint aláz minket a Kecskemét, akkor lesz ez még így se...
A futballiskoláknak ráadásul még komoly konkurenciával is szembe kell nézniük. Tudjuk, sorra zárják be az általános iskolákat gyerekhiány miatt, az egyikbe most összesen négy (!) leendő elsős iratkozott be. Ott szeptembertől már nem kell takarítani. Ebben a világban a Quasimodónál egy fokkal kecsesebb mozgású csemete kincsnek számít. A foci ellenében a debreceni hoki immár fontos tényezőként lép fel a piacon, különösen úgy, hogy a Derék utcai jégcsarnok megépülése óta immár a korcsolyázás négyévszakos örömhalmozássá vált a cívisvárosban. A tesiórák keretében ingyen tanítják az általános iskolás gyerekeket korizni, s évről évre százakkal bővül a korcsolyázni tudó debreceni fiatalok tábora. Közülük sokakat magával ragad a jégcsarnok hangulata, ennek tudható be, hogy ma már több mint kétszázan kergetik a korongot a teljesen amatőr alapokon nyugvó Debreceni Hokiklub kötelékében. Amikor a Szabó „Cubi” Bandi féle volt lokisták az unokájukat nem foci-, hanem hokiedzésre viszik, akkor baj van. A focival.
Szumma szummárum, a magyar labdarúgás iránt mesterségesen gerjesztett ellenszenvet (is) kihasználva vetette meg a hoki a lábát Debrecenben, néhány elnyűhetetlen öreg harcosnak köszönhetően. Zajlik az élet a pályán: a felnőtt csapat nyert a másodosztályban, de ennél nagyobb szám, hogy az ifik a magyar hoki fővárosának számító Székesfehérvár hasonló korú, tehát U18-as gárdáját verték az elődöntőben, mégpedig erőteljes szembeszélben, és magyar bajnoki címért játszhatnak! Minden kétséget kizáróan ez a debreceni jégkorong fennállásának legnagyobb eredménye, még akkor is, ha csak a csapat felét adják debreceniek – a másik fele miskolci –, mert ezek a legények a DHK saját nevelésű fiai. Könczei Áron és a többiek Debrecenben látták meg a napvilágot, itt sajátították el a hoki tudományát, s vihetnék nagyon sokra, ha lenne csapat. Le a kalappal az OB I/B-s gárda fáradhatatlan veteránjai, Igor Razov és a harmincon jócskán túli székelyeink előtt, de az öregfiúk-bajnokságnál ma már többre vágyunk. Egy jégcsarnok OB I-es csapat nélkül olyan, mint a bika szerszám nélkül. A leendő ifjúsági bajnokaink ugyan hol fognak játszani? A legyőzött Fehérvárban? Az ifjúsági válogatott játékosoknak az OB I/B nem buli.
Debrecennek mozdulnia kéne. No nem feltétlenül az önkormányzatnak, van annak baja és adóssága éppen elég, jól tudjuk. Az „üzleti szféra” is igazán felfedezhetné magának a DHK-t, mely nem a város pénzén élősködve tett szert tömegbázisra, hanem önerőből! Van Debrecenben multi dögivel, s annyi hivatásosos adócsaló milliomos, amennyi sok csapatot eltarthatna, de egyet biztosan. Ne lelkiismeretfurdalásból adjanak, hanem nagyvonalúságból! Apropó! A kicsik hivatalosak Csíkszeredára, de hiányzik még 250 ezer forint a buszköltségre. Mennének, hogy tanuljanak és nyerjenek. Mert hokizni jó!
Cs. Bereczki Attila
