Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vendégmunkások a Júliatelepen? A lakók nem „semmitmondó” válaszokat várnak

Cívishír | 2024. 10. 30. | 13:28:06
„Az önkormányzatnak és a városvezetésnek törekednie kellene a megfelelő tájékoztatásra.”
Vendégmunkások a Júliatelepen? A lakók nem „semmitmondó” válaszokat várnak
Balláné Csontos Ildikó, Illés-Rácz Mariann és Varga Miklós (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Október közepén jelent meg a hír, hogy a Kassai úton, a debreceniek által GÖCS-ként ismert területen egy helyi vállalkozó egy meglévő épületet újít fel, melyet a jövőben „retró hotelként” üzemeltetnek. A híradásokból az is kiderült, az idetelepülő gyár(ak) dolgozóinak szállásaként fog működni, továbbá az is, hogy 4 és fél évre előre lekötötték a szálláshelyeket.

A közösségi médiában ugyanekkor egy, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által kiadott értesítés is megjelent, melyben az érintetteket arról tájékoztatták, hogy a Kassai út 133. szám alatt, a retró hotellel nem azonos helyrajzi számon, a meglévő épület átalakításával és bővítésével  a Sárkány Center Kft. nevű cég munkásszállót szeretne létrehozni. Ehhez kért építési engedélyt.

Varga Miklós, a Júliatelep egyik lakója írásbeli kérdést intézett Papp László polgármesterhez és Becsky Istvánhoz, a körzet önkormányzati képviselőjéhez. Szerette volna megtudni, a Sárkány Center által építeni kívánt munkásszállóban és a retró hotelben valóban külföldi vendégmunkásokat akarnak-e elszállásolni. Arra is választ várt, körülbelül hány munkás lesz ott a jövőben. Emellett megkérdezte, van-e tervük a helyiek által menekülő útvonalként használt Futó utca megnövekedett forgalmának kezelésére, figyelemmel arra, hogy az ipartelepnél lévő vasúti átjáró naponta többször, hosszabb időre is le van zárva. Arról is érdeklődött, van-e arra lehetőség, hogy a fent említett létesítményeket inkább bölcsődeként, óvodaként, gyógyszertárként hasznosítsák. 
Október 28-án megérkezett a válasz: az igazgatási osztály nyilvántartásában a szóban forgó ingatlanok nem szerepelnek, ezekre vonatkozóan szálláshely-szolgáltatási tevékenység megkezdésére vonatkozó bejelentés részükre nem érkezett.

A témában a Civil Fórum Debrecen-frakció tagjai tartottak sajtótájékoztatót október 30-án. Illés-Rácz Mariann frakcióvezető-helyettes elmondta, a júliatelepiek keresték meg őket, miután felháborodtak a „semmitmondó” önkormányzati válaszon. 

– Idő közben kiderült, a munkásszállóra építési engedélyt kért Sárkány Center Kft. kérelmét a hatóság elutasította, ám lehetőségük van újra benyújtani a kérelmet. Tehát nem oldódott meg és nem zárult le az ügy – kezdte a frakcióvezető-helyettes, hozzátéve, a debreceniek felkapják a fejüket a munkásszálló és a vendégmunkás szavak hallatán. – Emiatt azt gondolom, az önkormányzatnak és a városvezetésnek törekednie kellene a megfelelő tájékoztatásra. Hogy ne félinformációk terjedjenek. A júliatelepiek úgy érzik, mostohagyerekei a városnak. Nagyon nehéz a közlekedés, sok a dugó, és ezt a helyzetet tetézi a Sámsoni út hosszú ideje tartó felújítása  – sorolta. Kiemelte, éppen ezért a helyi lakosok a Kassai úton próbálnak bejutni a központba. Illés-Rácz Mariann szerint nem jó ötlet ilyen szálláshelyek létesítése a környékre, hiszen így is leterhelt az úthálózat. 

Ezután részletet olvasott fel az egyik lakos leveléből. „Felháborítónak találjuk, hogy egy infrastrukturálisan jelentős fejlesztésre szoruló városrészre még további terhet kívánnak telepíteni a munkásszálló és a retró hotel építésével, a lakosság tájékoztatása, véleményének kikérése nélkül”. – Tehát adott egy jelentős fejlesztésekre szoruló városrész sok földúttal, több közvilágítás nélküli utcával. A helyi buszjárat nem megy be a Sámsoni útról a Kőrösi Csoma Sándor utcába, hiába kérték többször a lakók. Tehát ha a gyerekek 8 órára be akarnak érni az iskolába, akkor a 6:48-as 19-es autóbuszt el kell érniük – szögezte le. Kiemelte, teljes felelőtlenség a Júliatelepet megterhelni további gépjárműforgalommal.

Varga Miklós tudatta, nem képviselő, nem politikai szereplő, csak egy ember, aki összefogja a helyi közösséget.

– Minket, lakosokat általában ki szoktak hagyni a helyi közösség életét jelentősen befolyásoló témák megvitatásából . Többször jeleztem, hogy óvodára, bölcsődére, gyógyszertárra, orvosi rendelőkre lenne szükségünk. A 471-es melletti területet jelölték meg ilyen célokra, ám az idősebb lakók ezt a részt nehezen tudják megközelíteni – kezdte. Kiemelte, a legnagyobb félelme, hogy romlani fog a közbiztonság helyzete. 

Varga Miklós a Cívishírnek elmondta, meglepte, hogy csak az érintett ingatlanokkal szomszédos területek tulajdonosai kaptak értesítést az építkezésről. – Sokszor már a vége felé tudjuk meg, hogy történik valami. Aztán fogadjuk el… Úgy gondolom, nem feltétlenül egy-egy ember hibája ez, hanem a hivatali rendszeré – hangsúlyozta. – A retró hotelt ugyan nyilvánosságra hozták, bár nem tudjuk, milyen náció fog itt élni, németek, thaiföldiek, esteleg kínaiak. Személyesen megkerestem Becsky Istvánt. Azt kérte, írásban tegyem fel a kérdéseimet, hogy nyoma maradjon. Arra hivatkozott, szeretne ennek alaposabban utána járni, ám olyan reagálás érkezett, amiben nem kaptunk választ a kérdéseinkre – sérelmezte. 

Szerinte a júliatelepiek úgy érzik, semmibe veszik őket. Megkérdeztük, ha a városvezetés közösségi teret hoz létre, orvosi rendelőt, bölcsődét épít, akkor lenne-e kifogásuk a szálláshelyek létesítésével? Varga Miklós határozottan kijelentette, nem akarnak munkásszállót a környezetükben, még akkor sem, ha azt hotelnek hívják. 

Meglátása szerint, ha munkásokat helyeznek el egy épületben, akkor az munkásszálló, még ha jogilag nem is így értelmezik. 

Az is „piszkálja a helyi közösség csőrét”, hogy nem magyar embereknek adnak munkát ezek a gyárak, és „ezek a létesítmények környezeti szempontból sem a legmegfelelőbbek” – jelentette ki. – A júliatelepiek többsége nem akarja az akkumulátorgyárakat és az ahhoz kapcsolódó szállásépítéseket. Fontosak a befektetések, de nem minden áron. Debrecen, a debreceniek az első! – hangsúlyozta.

Sérelmezte az is, hogy a Csapókert az elmúlt években dinamikusan fejlődött, ám a szomszédos Júliatelepen kevés változás történt.

– Mikor ezt felvetettem, arra hivatkoztak, hogy most aszfaltoztak több utcában. Igen, de azok a Sámsoni utat kiszolgáló utcák! Ez nem önkormányzati fejlesztés. Nem látjuk azt, hogy lenne egyáltalán terv a Júliatelep belső utcáinak fejlesztésére, a földutak felszámolására, a csatornázásra – fejtette ki. Varga Miklós úgy gondolja, a munkásszálló létesítését csak elnapolták, az meg fog valósulni. – Hangsúlyozom, a közbiztonság romlásától félünk a legjobban. Ha idejön valaki, akkor próbáljon meg kulturáltan viselkedni, alkalmazkodni. Látjuk, sok országban milyen helyzet alakult ki a vendégmunkások miatt, nem akarunk erre a sorsra jutni. A gyerekeimet most még ki merem engedni az utcára biciklizni. Ha ideérkeznek a vendégmunkások, akkor már nem mehetnek egyedül sehová!

Reagált a Fidesz

A debreceni Fidesz-KDNP frakció közleményt adott ki a Civil Fórum sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban. Mint írták, a Civil Fórumtól elvárható lenne, hogy a város ügyeiről a polgármesteri hivatal és az illetékes hivatalok munkatársainál, szakembereinél érdeklődjenek, ne pedig Facebook-posztokból tájékozódjanak. Kellő körültekintéssel végezzék politikai tevékenységüket, mert a sorozatos téves, félinformációkra építő megnyilvánulásaik alkalmasak a debreceniek megtévesztésére, riogatására.

– A valóság az, hogy a szóban forgó Kassai út 133. szám alatti 4562/11 hrsz-ú ingatlanon lévő épület átalakításával kapcsolatban egy, az építésügyi hatósághoz építési engedély iránti kérelem került benyújtásra, mely kérelmet a hatóság teljes eljárás szabályai szerint bírálja majd el. A Helyi Építési Szabályzat világosan fogalmaz! A kérelmezett munkásszálló építése nem támogatható! Tekintettel arra, hogy a jelenleg hatályos helyi építési szabályzat az OTÉK 2021. július 15-ei állapota szerinti tartalomhoz igazodóan készült, mely az érintett területen munkásszállás kialakítását nem teszi lehetővé – fogalmaztak.

Hozzátették, a Civil Fórum politikusainak figyelmét biztos elkerülte az, hogy az említett ingatlanon a szabályozásnak megfelelően nem létesíthető munkásszálló. – Számunkra fontos a debreceniek véleménye, és ennek megfelelően amit ígértünk, ahhoz tartjuk is magunkat. Debrecen belvárosában, kertvárosaiban nem engedélyezzük új munkásszállók létesítését. Új munkásszállót kizárólag ideiglenes jelleggel, gazdasági övezetekben lehet kialakítani, az építési tevékenység végzésének időtartamára – közölték.

Kiemelték, a debreceniek érdeke, hogy ne munkásszállók, hanem új, megfizethető, magas minőségi lakóterületek és kereskedelmi szálláshelyek jöjjenek létre. Debrecen és a térség turisztikai forgalma 30 százalékos növekedést ért el egy év alatt. A debreceni szálláshelyek évről-évre kimagaslóan jól teljesítenek, magas kihasználtság mellett, a városban töltött vendégéjszaka-számok pedig rekordokat döntenek minden évben. – A debreceni szálláshelyeket helyi vállalkozások üzemeltetik, helyi munkavállalókat foglalkoztatva. A Civil Fórum képviselői tudatlanságból vagy szándékosan, de rendre összekeverik a szálláshelyeket a munkásszállásokkal. A szálláshelyszolgáltatók ellen intézett sorozatos támadások a debreceni vállalkozások támadása is egyben! Ezt a helyi kkv-szektor elleni támadást mélységesen elítéljük – zárul a közlemény.

Fogarasi Renáta

További híreink
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Debrecenben is rendeznek területi válogatót.
Templomok Éjszakája Debrecenben
Templomok Éjszakája Debrecenben
Ingyenes rendezvényre várják az érdeklődőket.
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
A cívisvárosban fogják gyártani az új iX3 nevű modellt.
Baleset a debreceni körforgalomban
Baleset a debreceni körforgalomban
Terelőútvonalon több buszjárat.
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Miskolc követte el a bűncselekményt.
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
Szépkorúak vetélkedtek Józsán
Szépkorúak vetélkedtek Józsán
Közösségben minden könnyebb.
Karambol Debrecenben, a délutáni csúcsban
Karambol Debrecenben, a délutáni csúcsban
Az egyik legforgalmasabb kereszteződésben történt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Információk szerint Tyler Robinson az elmúlt években radikalizálódott.
Hirdetés
Hirdetés
Az első hazai BL-meccs: Debrecen–Beszterce
Az első hazai BL-meccs: Debrecen–Beszterce
A mérkőzést a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti!
Újabb országos ellenőrzést tart a rendőrség
Újabb országos ellenőrzést tart a rendőrség
Figyelnek mindenre, ami veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kezdődik a hortobágyi madárszínház építése
A projekt teljes elszámolható költsége meghaladja a 4,3 milliárd forintot.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult
A visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül
Lejárt a széles körben használt Clexane szabadalmi védettsége, de a szakember szerint nincs ok aggodalomra.
Műfüves pályával gazdagodik Derecske
Hamarosan kezdődik a kivitelezés.
Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben
Közel duplájára nőhet a kínálat.
Minden idők leggyengébb almatermése várható
Az időjárás a felelős - mondják a szakemberek.
Támogatott tartalom
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
Találkozzunk, és szórakozzunk Tállyán!
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés