Debrecen – Objektivitást ne is várjanak, én már arra nem vagyok képes. Napok óta Campuson szocializálódom, hamburgeren élek, koncerthez igazítva megyek egyik helyről a másikra. Így a végére már magassarkút sem veszek fel.
Ugyan mint azt a kedves olvasók már tudják, kemény vagyok, kibírom az esőt, a várakozást, mindent, de ez egy kicsit sok volt. Mármint az eső, nem a zene. Meglepve tapasztaltam, hogy a tankcsapdás közönségtalálkozóra kevesen jöttek, de aztán leesett a tantusz: az élelmesebbek már sorba álltak autogramért. Ezt kihagytam, majd legközelebb, mentem röhögni. Illetve előtte dolgozni a netkamionba (ilyen a sors: egyesek szórakozni mennek, de nekem csak a kötelesség, meg a munka…) Innen csókoltatom azt a kedves embert, aki a legelső asztal laptopjánál felejtett fehér pendrive-omat visszaszolgáltatta a kamion személyzetének, ők meg nekem. Köszönöm!
Hadházi (aki téglási, és ez nem egy rossz szóvicc, hanem tényleg) László életképeket villantott fel a téglási hétköznapokról (ez a valóságban nem volt ilyen költői), majd Beliczai Balázs ragadta meg a mikrofont. Elképesztő embertömeg hömpölygött: hahó, rendezők, a stand up-nak kicsi volt a pódium minden este! Majd a program közös, össznépi fürdőzés volt, az ég szponzorálásával. Eleinte könnyed kapucnifelhúzással próbálkoztam, majd úriasan egy esernyő alatt álldogáltam, de így igen nehéz volt csápolni az Eddának. Döntöttem: perceken belül egy laza mozdulattal behajítottam a táskába az esernyőt, és megadtam magam. (Míg a Tankcsapdát vártam, egy úriember a szakadó esőben ilyen leleményesen próbált ismerkedni: „te nem áztál meg?”. Mondtam: „á, dehogy.”)
Aztán dübörgött a Tank. (Amúgy lukácsosan innen üzenem az illetékeseknek: nem túl elegáns a kib…tt esőben a kib….tt közönséget 20 kib...tt percig várakoztatni.) Laci szerint le van sz…a, hogy esik az eső, mondjuk a tömeg szerint is. Így hát időnként a csuromvizes pulóver ujjával letöröljük a csuromvizes arcunkon csorgó vizet, és csápolunk-üvöltünk-ugrálunk tovább, hogyaszondja: „adjon az ég…”. Hány hete is várok erre? (Mondjuk én már órákkal a koncert előtt megjósoltam, milyen lesz.)
A fesztiválozóknak a csak a Nagyerdőben őshonos fajai itt is feltűnnek: a tomboló-őrjöngő (khm...), a csendesen táncikáló, és az eltévedt-berúgott. Ez utóbbi nem nagyon tudja, hol van, de láthatóan erősen gondolkodik a rejtély megoldásán. Műanyag pohárba kapaszkodva ez jobban megy.
Már csak félórás tekerés az esőben, és meg is érkezem meleg, száraz, de ezek után kicsit csendes otthonomba. Hát akkor a kedves szomszédok is hadd kapjanak egy kis Campus- és Tankcsapda-utánérzést levezetésképp. Amúgy is sokszor hallgatnak Tankcsapdát. Akár akarnak, akár nem…
CzA
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)