Választasz? Mi is fogunk választani!

Mintha sugároznának a magyarországi helyhatósági választások édes Erdélyem felé is. Mintha húsz év után először csiklandozna valami olyan sugár, hogy az RMDSZ országos vezetése alább fog hagyni eddigi nem egyszer túlságosan is magabiztos , hogy ne mondjam magas lóról leszóló, pökhendi viselkedéséből és észreveszi a „ szervusz, népet is!”
A pökhendiség nem föltétlen az országos elnökre jellemző!
A valamikor valóban tömegalapokra támaszkodó szervezet mára csak szólamok szintjén az a bizonyos régi. Vezetői jómódú, hogy ne mondjam dúsgazdag emberek lettek – politikai karrierjüknek is köszönhetően, és tökéletesen alkalmazzák a cukorka-elvet: a helyi hűségesek jutalmazását a hűségért. Csakhogy ez is kétélű kés, hiszen az ifjú és nem egyszer orcátlanságig határozott törtetők legtöbbször csak saját gesztenyéjük sütögetése céljából lelkesednek, ami sehogy sem tetszhet azoknak a régi, illetve régebbi tagoknak, akik ellenben csak és csak a szervezet jelmondataiért tették, amit rájuk bíztak, ingyen és bérmentve, a legkisebb haszon reménye nélkül. Ők ugyanis naivan a romániai összmagyarságért, annak egy erős szervezetéért küzdöttek, miközben nem egyszer ültették, intették le őket tejfelesszájúak, akik ellenben többször jártak máris Bukarestben – akár egy év alatt is –, mint a jó öregek összesen és egész életükben!
Nos, ez a helyzet kies tájainkon.
Az MPP megalakulása nem véletlen műve, nem csak egy másik vezérkosnak-készülő ötlete volt, hanem igenis igény. Épp az RMDSZ-nek a felsoroltak, a tömegektől történt elszakadása miatt. Úgy is mondhatnánk, hogy az RMDSZ-nek köszönhető az MPP. A gond az, hogy e kis pártnak nincs karizmatikus vezetője, még olyan szintű sem, mint az RMDSZ élén álló. Másik figyelmeztető, hogy bár az RMDSZ helyi szinteken elkopott, a Magyar Polgári Párt nem tudta az onnan elcsatangolt tagokat magához édesgetni. Ennek egyik oka, hogy e párt vezetése képtelen tanulni az RMDSZ vezetésének hibáiból, illetve a pártvezetés belső harcai ugyancsak visszás és felemás megítélést szültek.
Mit tehet a romániai magyar, a székelyföldi és az erdélyi?
A helyzet igen sajátos, hiszen teljesen más a szórvány és ennek szöges ellentéte a székelyföldi magyar gondolkodás. Egyik hajlékony, a kisebbségi sors által meghatározott mutatók mentén politizál, a másik a többségi érzés birtokában keményebb, többet merő és akaró. (Mellesleg teljes joggal!) Az önrendelkezés híve.
Olvasd tovább Bajna György írását az Édes Erdély blogban!


















