Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Családfa

| 2009. 10. 05. | 09:10:54
Debrecen őslakosságának 30 százaléka cigány ősökkel büszkélkedhet. Vagy legalábbis tudhat magáénak. Vagy legalábbis ezt mondta Ágnes. A Daróczi.
Családfa
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Számomra szinte hihetetlen, hogy az agyonemlegett cívis, nyakas polgárok egyharmada teknővájó vagy kovács, vagy vásári cigány szépapától származik. Igaz, Daróczi Ágnes még a hajdúkat is megemlítette, amikor potenciális roma magvetőkről beszélt, akik az eltelt évek, századok alatt sikeresen beolvadtak a debreceni közegbe. Számomra szinte hihetetlen ez az arány, de majd utánanézek, hogy például én a 70-be vagy a 30-ba tartozom, a felmenőim terén mi a helyzet. Daróczi Ágnes egyébként biztosan tudja, mit beszél (épp Havas Henrik vendége volt pénteken és a cigánykérdésről diskuráltak), hiszen Hajdú-Biharban született, ráadásul „kossuthos” volt. Mint amúgy én is. Szóval a magam családfáját feltétlen megnézem, de azért az Ágnesét is érdemesnek tartottam megkukkantani. Nem a gyökerekig mentem vissza, csak az oldalági hajtásait böngészgettem és sok ismerős arcot, nevet találtam. Valahogy mind jó pozíciókban voltak. Mind tehetségesek. Túlélők. 

Choli Daróczi József gratulációja

A család „feje” Choli Daróczi József, aki régebben a Kommunista Kiáltványt, majd később a Bibliát fordította cigányra, s már akkor újságíró volt, amikor még nem volt sajtószabadság. (Persze most sincs az, de ezt most hagyjuk.) Az ő fia egyébként az az ifjabb Daróczi József, aki Dávidként vonult be a kormányzati médiatörténetbe mint szóvivő. Éppen Batiz Andrásnak az utóda volt, aki – mint szintén eléggé köztudott – D.D. unokatestvérét vette feleségül. Ágnes az idősebb József (vagyis Choli) testvére, tehát Daróczi Dávid nagynénje. Újságíró, felelős szerkesztő, korábban az SZDSZ listáján szerepelt, nem túl nagy sikerrel. Rokona még Mohácsi Viktória és Erzsébet is.
Szóval jó nevű család, igazán mindenhol és régóta jelen vannak. De érdemes lenne a gyökerekig visszatekinteni, mert Ágnes is ezt hozta fel Henriknél. Az ősöket. Akik Debrecen őslakosainak harmadánál cigányok voltak.

Ha valaki nem akarja elhinni, nyugodtan járjon utána.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Kenyeres Bálint alkotása megkaphatja az Arany Pálmát.
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Így az egész világ láthatja.
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Minden szempontból szintlépés a hazai sorozatgyártásban.
Jön a Harry Potter-sorozat!
Jön a Harry Potter-sorozat!
A sorozat hűen adaptálja J. K. Rowling könyvsorozatát.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Olyan alacsony költségvetésből készült, hogy sokan bukásra ítélték.
Elhunyt Richard Chamberlain
Elhunyt Richard Chamberlain
Egyik napról a másikra az amerikai tinilányok első számú kedvence lett.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
A kultmű, amelyik megégetett egy nemzedéket. Most már 4K-ban.
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Döntött a Fővárosi Törvényszék.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés