Hirdetés

Hirdetés

Anti fitnesz klub háziasszony módra

civishir.hu

2012.07.27. 09:07

Anti fitnesz klub háziasszony módra
A kép illusztráció

Egy több mint 100 négyzetméteres fitnesz klubban edzek minden nap. Le merem írni a nevét, nem reklám. Úgy hívják: otthon. Szabó-Kovács Patrícia jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

Senki ne gondolja, hogy a magukkal mit kezdeni nem tudó magyar tiniket hülyítő népszerű együttes, és az általa képviselt, méltatlanul népszerű emós stílus elleni kirohanás következik az alábbi sorokban. Arra majd egy következő alkalommal keritek sort...

A szabadidős mozgásigényem sajnálatos módon a nullához közelít. Nincs ez így jól, én is tudom, ezért próbálok néha erőt venni magamon, hogy a kertben ne csak üldögéljek, és szívjam a friss levegőt, ha eljutok addig, hanem tegyek is pár lépést. Hozzá kell azonban tennem a saját védelmemben, hogy két kiskorú gyermek egyébként roppan büszke, de lestrapált anyukája vagyok. Mozgás utáni vágyamat maximálisan kielégíti az utánuk történő szaladgálás, a szétdobált ruhák és játékok összepakolása, az ezzel járó hajlongás (ne jöjjön senki azzal, hogy meg kell őket tanitani összepakolni!) és a játék velük. Bár ha őszinte akarok lenni, játék közben is igyekszem minimalizálni a mozgást: olvasós-társasozós típusú szülő vagyok.

Persze tudom, sok olyan fiatal nő van, akiknek mindezek mellett is van energiája, hogy hetente több alkalommal eljárjon edzőterembe, aerobikra. Van, aki csak így tudja formában tartani magát, akad, aki számára a mozgás életforma, és ez így helyes. Sokuknak – elsősorban azokra gondolok, akik még nem mentek vissza dolgozni, ezért napjaikat teljesen kitölti a babázás meg a háztartás vezetése – a torna szociális elfoglaltság. Így tudnak kiszabadulni otthonról, egy kevéske időt lopni magukra a gyerekek jelenléte nélkül, felnőtt társaságban. Őket is teljesen megértem, éveket lehúzni úgy, hogy napközben a párunk dolgozik, miután a nagyobbat beadta az oviba, mi otthon vagyunk a kicsivel, tehát még szülőtársakkal sem találkozunk, kemény dolog.

És mielőtt bárki azt mondaná, a fene vigyen egy ilyen lusta dögöt, sietve hozzáteszem: a fent leírtak ellenére egy több mint 100 négyzetméteres fitneszklubban edzek minden nap. Le merem írni a nevét, nem reklám. Úgy hívják: otthon. Bár néha nem tűnik annak, inkább egy nemzetközi fegyveres konfliktus helyszínére hasonlít, szőnyegbombázás után.

A sepregetés, porszívózás, feltörlés, pakolászás rutinszerűen ismétlődő mozdulatsorai, a takarítás mantrája néha az őrületbe kerget. Főként azért, mert sziszifuszi munka: igazából soha nincs vége és értelme sem sok. Mire körbeérek a házban, kezdhetem elölről. Ráadásul nincs az a háziasszony, aki mindezt nagyobb sebességgel képes végezni, mint két, mindenre elszánt csemetéje – akiknek ugye semmi más dolguk nincs, mint „játszani”, azaz szétpakolni – az ellenkezőjét.

Szóval sikerélmény nulla, viszont rengeteg kalóriát égetek mindeközben, ez az, ami engem karbantart. Ilyenkor jut eszembe a Rubinték vagy a Béresék lánya, és egyéb fitneszguruk. Jó, jó, hogy napi 30 perc edzés a minimum, ugrabugráljak a drága pénzért megvásárolt DVD előtt, sután próbálva lemásolni az ő rutinosan gördülékeny mozdulatsoraikat. De vajon ők is megtennék-e ugyanezt, ha épp most végeztek volna a ház körbeporszívózásával, mosták volna végig a padlót, és pakoltak volna el 25 négyzetméternyi legót és egyéb játékot? Kötve hiszem. Így hát a két és fél órás nedves takarítás után úgy vagyok én a fitnesszel, mint a közkedvelt graffiti ismeretlen és bölcs megfogalmazója a munkával: ha kedvem támad hozzá, leülök egy csendes sarokba, és megvárom, míg elmúlik.

És ha véletlenül mégsem, legfeljebb csinálok 80 felülést, DVD nélkül. Ingyen.

Szabó-Kovács Patrícia

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.