Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem spóroltak semmin, mégis kiábrándító a Jurassic World: Világuralom

| 2022. 07. 25. | 17:44:00
Akár lehetett volna egy másik klasszikus mondattal is illetni a filmet, de az nem tűrne nyomdafestéket.
Nem spóroltak semmin, mégis kiábrándító a Jurassic World: Világuralom
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Jurassic Park-filmek jó értelemben vett szórakoztató alkotások. Az első rész számítógépes trükkjeivel, Steven Spielberg értő rendezésével a mai napig fontos mérföldköve a filmtörténetnek, a két folytatás pedig a maguk nemében vérbeli kalandfilmek.

2015-ben aztán jött a Jurassic World című film, majd 2018-ban a második része, amelyek a mostani hollywoodi trendeknek megfelelően abban gondolkodtak, hogy még egyszer megpróbálnak lesajtolni dollármilliókat, dollármilliárdot egy olyan franchise-ról, amelyet egyszer már sikerre vittek. A recept nagyjából ugyanaz volt, mint ahogy azt megszokhattuk: a készítők jórészt átvették az előző filmek elemeit, sokszor kikacsintottak a nézőkre és nosztalgiáztak ahogy a csövön kifért. Az emberek pedig tódultak ezekre.

Annak ellenére is, hogy az első nagyjából lemásolta a Jurassic Parkot, a második pedig, a Jurassic World: Bukott birodalom (Jurassic World: Fallen Kingdom) viszont már egyértelmű bugyutaság volt, a végén megmagyarázhatatlannak tűnő és paródiába illő jelenetekkel.

Kénytelen vagyok leírni a befejezést, ugyanis ez a butaság adja a harmadik rész felvezetését: a második részben kiengednek számos dinoszauruszt a ketrecükből, amik ellepik a világot. 

A harmadik etap, a Jurassic World: Világuralom innen, pontosabban 4 évvel az előző rész után veszi fel a fonalat, de nyilván megkerülhetetlen lesz benne, hogy az őslények kint élnek a szabadban. (Vagy mégsem. Erre még visszatérünk.) A film két szálon fut: az egyikben Owen (Chris Pratt) és Claire (Bryce Dallas Howard), az előző részek főszereplői elszigetelve élnek az előző etapban megismert klónozott kislánnyal. Utóbbit a Byosin nevű vállalat főnöke
elraboltatja, mivel szeretne hozzáférni a lány DNS-láncolatához.

Eközben a másik szálon visszatérnek a régi szereplők: Ellie Satler (Laura Dern), Alan Grant (Sam Neill) és Ian Malcolm (Jeff Goldblum) egy ökológiai katasztrófát akarnak megakadályozni, amelynek köze van a Byosin nevű nagyvállalathoz.

Laura Dern és Sam Neill (Fotó: UIP-Duna Film)

Semmi nem derül ki belőle

A Jurassic World: Világuralom (Jurassic World: Dominion, 2022) cím valami olyasmit sejtet, mintha itt a dinoszauroszok uralkodnának a bolygón. Nos, enyhén szólva nincs így, rögtön a film elején megmutatják, hogy nagyon kevés számú őslény él szabadon, és folyamatosan befogják azokat. De bárcsak ennyi baj lenne ezzel az alkotással!

A film gyakorlatilag semmilyen elemében nincs rendesen kidolgozva.

A forgatókönyvírói blamák arcpirítóak (például szabadon, a város közeli erdőben élő raptor is van a történetben), tele van logikátlanságokkal az alkotás, ezenfelül eléri azt a bravúrt, hogy hiába majdnem két és fél órás a játékideje, mégsem tud egyik témából sem kihozni semmi
érdemlegeset.

A klón kislány identitásából, az ökológiai katasztrófa veszélyéből és következményeiből, a karakterek közti viszonyokból sem derül ki semmi. Szörnyű azt látni, hogy a dialógusok sem tudnak többet hozzáadni a cselekményhez, egész egyszerűen tényleg nem tudni, mit akar közölni a film, és miközben nézi az ember, végig azon kattog: mivégre készült ez el egyáltalán?

Nosztalgia feltekerve

A film halad jelenetről jelenetre, mindenféle izgalom nélkül, mivel nincs kibontva semmi, így nincs is miért izgulni. Gyakran azt érezni, nincs koherencia a jelenetek között. Persze, arra van ideje a Jurassic World: Világuralomnak, hogy szemérmetlenül átvegyen pillanatokat, elemeket, sokszor képről képre lemásoljon jeleneteket a korábbi sikeres Jurassic Park- epizódokból, csak közben a cselekményt ez semmiben sem befolyásolja, mindössze a nosztalgia iránti vágyat elégíti ki.

Mindehhez jön a színészek teljesen közepes játéka, egyedül mintha Laura Dern vette volna kicsit komolyabban a szerepét, rajta kívül a többiek amúgy sem kiemelkedő képességűek (Chris Pratt, Bryce Dallas Howard), vagy éppen nagyon unták a saját szerepüket (Sam Neill, Jeff Goldblum). Utóbbi kettő érthetetlen, minek vállalta el a visszatérést, ha láthatólag semmi kedvük nem volt az egészhez.

A Jurassic World: Világuralom hiába lett kiábrándító, semmitmondó alkotás, mégis magabiztosan termeli a pénzt a stúdiónak. Ebből kiindulva, és a film végét elnézve valószínűleg jön a következő rész. Hogy az milyen lesz ezek után, talán jobb bele sem gondolni.

Gaál Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Magyar rövidfilm is versenyez Cannes-ban
Kenyeres Bálint alkotása megkaphatja az Arany Pálmát.
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Máris a Netflixen a Hunyadi teljes évada!
Így az egész világ láthatja.
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Grandiózus csatajelenettel ért véget a Hunyadi
Minden szempontból szintlépés a hazai sorozatgyártásban.
Jön a Harry Potter-sorozat!
Jön a Harry Potter-sorozat!
A sorozat hűen adaptálja J. K. Rowling könyvsorozatát.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Ötvenéves minden idők egyik legjobb vígjátéka
Olyan alacsony költségvetésből készült, hogy sokan bukásra ítélték.
Elhunyt Richard Chamberlain
Elhunyt Richard Chamberlain
Egyik napról a másikra az amerikai tinilányok első számú kedvence lett.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
Szentséges szemfényvesztés – Az idő urai
A kultmű, amelyik megégetett egy nemzedéket. Most már 4K-ban.
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Gúnyolódás miatt 7,1 milliós bírság Balázséknak
Döntött a Fővárosi Törvényszék.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés