A Toxikoma után nehéz megszólalni
Szeptember 8-án közönségtalálkozó keretében tekinthették meg az érdeklődők Szabó Győző önéletrajzi írása alapján készült Toxikoma című filmet az Apolló moziban. Herendi Gáborral, a rendezővel beszélgetett Váradi Ferenc, rádiós műsorvezető, majd a nézők kérdéseire is sor került.
Egy dráma után nehéz megszólalni. A Toxikoma pedig erős. Az ajánlóban két ego párharcáról beszélnek, de a film végére kiderül, hogy drogosként a saját harcát vívja az ember, a saját egóját kell legyőznie. A főszerepekben Molnár Áron Szabó Győzőt, Bányai Kelemen Barna pedig Csernus Imrét formázza meg, akiknek alakítása valóban bravúros. Mint megtudtuk a rendezőtől, sok munkát fektettek bele, hiszen például Molnár Áron önszorgalomból is eljárt pszichiátriai intézetekbe, hogy a drogfüggőséget tanulmányozza. Bányai Kelemen alakításában összetéveszthetetlenül a hírhedt pszichiáter jól ismert gesztusai, tekintete és hanghordozása köszön vissza. A castingon a két karakter közötti kémiát is figyelték, ami szintén jól működött. A színészek közül ki kell emelni még az eddig inkább művészfilmekben szereplő Török-Illyés Orsolyát: Éva nővér szerepében új oldalát mutatta meg, ami egyébként igen pozitív fogadtatásra lelt a kritikusok részéről. Az, hogy Szabó Győző önmagát alakítsa, 20 év távlatából egyáltalán nem merült fel, de még csak cameoszerepben sem kívánt feltűnni.
Két élő személyről filmet forgatni nagyobb kihívás, mindkettő írásbeli beleegyezése szükséges hozzá. Ebben az esetben Szabó Győző maga kezdeményezte a megfilmesítést, Csernus doktor pedig – Herendi Gábor hozzáértésében bízva – hamar jóváhagyta a forgatókönyvet annak ellenére, hogy az ő alakját még egy fikciós szerelmi szállal is árnyalták. A két ego egymásra hatása miatt volt erre szükség, mint ahogy ez az úgynevezett buddy filmekben szokás: miközben két szélsőséges karakter kénytelen együtt dolgozni, egymást is alakítják, egymásnak is tanítanak valamit, végül pedig barátok lesznek.
A Magyar Nemzeti Filmalap nem látott túl sok fantáziát a filmben, ezért végül alacsony költségvetésből, 400 millió forintból készült el 30 forgatási nap alatt. (Összehasonlításképpen a Kincsem 2,9 milliárdba került.)
Herendi Gábort leginkább vígjátékairól ismerhetjük – mint elmondta, a Toxikoma megfilmesítésére rendezői kihívásként vágyott a könnyedebb műfajok után, valamint
személyes érintettsége is motiválta, ugyanis annak idején Szabó Győző leszokásához a végső lökést a Valami Amerika főszerepének elnyerése adta meg, amikor Herendi Csernus doktor véleményét is kikérve nyomatékosan hívta fel a figyelmét, hogy egy ilyen jellegű filmforgatás nagyfokú koncentrációt és teljes embert kíván.
Ennek hatására vonult be Győző az egyhónapos elvonókúrára. A rendező számára pszichésen nagy kihívást jelentett a Beát megformáló Tóth Anita színésznővel való munka, akit a Csinibabából ismerhetünk, viszont jelenleg leukémiában szenved és a filmben is egy beteg nőt személyesít meg. Szintén kihívásként beszélt egy jelenet forgatásáról annak technikai kivitelezése miatt: öt órán keresztül vették fel Győző rosszullétét.
A könyvet ismerő olvasók számára hiányérzetet kelthet, hogy az önéletrajznak csupán egy szeletét dolgozták fel, amiből nem áll össze a teljes kép: hogyan is vált heroinfüggővé egy rendezett családi háttérrel rendelkező, vidékről Budapestre került fiatal. Szabó Győző életéből a droggal való küzdelmének utolsó éveibe tekinthetünk be, miközben fontos adalékinformáció lehetne, hogy Nyírbátorban kitűnő tanulóként végezte az általános iskolát, fogékony, eszes és érdeklődő diák volt, és éppen ez utóbbi tulajdonságából fakadó kíváncsisága vitte az egyre erősebb szerek kipróbálása felé. Mindig száz fokon égett, a heroinban pedig épp azt az eszközt találta meg, ami lenyugtatta, kisimította. Bár a film – a rendezőt idézve – nem drogprevenciós céllal készült, visszajelzések alapján erre mégis igény van, a készítők pedig szívesen terjesztenék ilyen célra is a jövőben. A 18-as karika szorítja csak korlátok közé, ami az iskolákban szülői beleegyezéssel valószínűleg kiküszöbölhető lesz.
Krajnik Ildikó
