Debrecentől Los Angelesig: Pinczés Dávid és a sors pimasz hívása

A debreceni indulású Pinczés Dávid – öccse novellája alapján készült – Végtelenben kettő című rövidfilmje a közelmúltban több díjat is nyert a Los Angeles-i független szakmai fesztiválon. Hatalmas öröm és elismerés, de talán nem akkora meglepetés: ez a fiatalember a kezdetek kezdete óta nagyon komolyan veszi a filmezést, és valamennyi életszakaszában, bármerre is vitte az útja, valahogy csak "odafúrta" magát a mozi közelébe. Nézte, írt róla, készítette – kitartott. Mindaddig, hogy egyszerre csak azon kapta magát, élő legendákkal forgat. Bár a mű az elmúlásról szól, sokkal többről is annál. Pinczés Dávidnak nagy igent mondott az élet. Megdolgozott érte.

Amikor kerek 20 éve először interjúztunk, akkor is mozgóképen dolgoztál. Emlékszel, mi volt az?
Pinczés Dávid: Hogyne emlékeznék! Egy filmanimációkkal és -trükkökkel foglalkozó, kisfilmes honlapot szerkesztettem. Természetesen otthon, Debrecenben mind a mai napig őrzöm a cikket.

Debrecen újság, 2001. május 2-i szám:

Ehhez képest 2020-ban Los Angelesig jutottál, de ne siessünk: mi minden történt közben?
Pinczés Dávid: Tizennyolc évesen, a hazai filmkészítés nehézkes viszonyait látva, a kiszámíthatatlan egzisztencia rémképétől tartva egész egyszerűen nem volt bátorságom a filmművészetit megpróbálni, így a kreativitás iránti igényemet a debreceni közgáz marketing szakirányába mentettem át. Egyetemi éveim alatt igyekeztem közel maradni a tűzhöz: filmkritikákat írtam a Hajdú-bihari Napló hasábjaira, az Index.hu akkor még létező házimozi mellékletének voltam az online főszerkesztője, illetve alkalmam nyílt valódi forgatáson is segédkezni. Diploma után a tanult szakmámnak megfelelően helyezkedtem el, de mellette elvégeztem pár kisebb filmes kurzust, megtanultam többek között vágni. Mostanra jutottam el oda, hogy nagyobb falatot vállaljak, így tavaly, miután budapesti lakhelyemtől nem volt rest mindössze pár utcányira költözni a Werk Akadémia, jelentkeztem a filmes képzésükre – eleget téve a sors egyértelmű, ízlésesen pimasz hívásának. A Végtelenben kettő az úgynevezett első, alapozó évem vizsgafilmje.

Az öcséddel közösen vittétek sikerre a Végtelenben kettőt. Milyen testvérek vagytok? 
Pinczés Dávid: Mátéval gyerekkorunkban egymást a végtelenségig egrecíroztattuk, ma már a másikkal szemben végtelenül önzetlen kettőst alkotunk. Kivéve kaja: a pizzámból továbbra sem kap.

A Coen-fivérek is így kezdhették…?
Pinczés Dávid: Amennyiben egyikük a határidők szorításában iskolai vizsgafeladatához segítségül hívta elvont agymenésekben jeleskedő testvérét, úgy feltétlenül. De vélhetőleg náluk nem erről volt szó.

Rövidfilmetek több díjat is nyert a független filmfesztiválon, azaz valamennyi rétege megérintette a zsűrit. Őszintén: előrejelezhető volt a siker?
Pinczés Dávid: Nem hiszem; komolyabb tapasztalatok híján legalábbis nem mertem foglalkozni a gondolattal. A két színészóriás, Cserhalmi György és Dunai Tamás – egyébként először együtt játszó – párosa önmagában stabil alaphangot ad művészi színvonal tekintetében, mi pedig filmes hallgatókként igyekeztünk ezt kellő becsben tartva, a lehető legfelkészültebb módon hozzátenni a magunkét. Számunkra önmagában siker, hogy elkészülhetett a film, hiszen megfizethetetlenül értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Ha ezt egy-egy elfogulatlan külföldi zsűri is jutalmazza, már csak hab a tortán.

28 ország képviseltette magát a seregszemlén – milyennek láttad a mezőnyt?
Pinczés Dávid: Technikailag borzasztóan erős színvonalat képviselnek a világ legkülönbözőbb tájairól érkező független rövidfilm-produkciók, a kivitelezés minősége helyett így általánosságban mi, magyarok sokkal inkább a művészeti oldalon, a téma mélyebb, érzékenyebb kidolgozásával rúghatunk labdába.

Érzékeny témát csak zseniális színész tud visszaadni. Hogy sikerült megnyerni Cserhalmi Györgyöt és Dunai Tamást?
Pinczés Dávid: Nem ritka, hogy profi színészek vizsgamunkákban szerepelnek, ennek ellenére mi lepődtünk meg a legjobban, amikor mindketten tetszésüket fejezték ki a forgatókönyv iránt. Sőt, kifejezetten lelkes hozzáállásuk, s a forgatáson tanúsított, rendíthetetlen szakmai alázatuk mindnyájunkat elkápráztatott. Nem túlzás: talán életreszóló inspirációval látott el bennünket a velük való közös munka.

Kínos, hogy mennyire nincs a mi kultúránknak egészséges viszonyulása az elmúláshoz, a szellem és a test enyészetéhez. Miben higgyünk, miben hihetünk? Hátha nem csak a hideg föld van a minden végén.
Pinczés Dávid: Örülök, hogy ezt kiemeled. Be kell vallanom, ez engem is zavar, hovatovább magam is kihívásokkal küzdök e téren. Talán emiatt is választottam a történetet. Valahogy egyébként mintha a távol-keleti népek felfogása ebben – a te szavaddal élve – egészségesebb lenne a miénknél. És ha már keleti kultúra, a filmzenénk nem teljesen véletlenül "japános".

A film alapötletéül szolgáló novellát a testvéred jegyzi. Mennyiben ügyeltél az adaptációnál a “szöveghűségre”?
Pinczés Dávid: A szöveg magján nem változtattam, az remekül működik, viszont a statikus sztorit a filmnyelvi kívánalmaknak megfelelően akciókkal kellett gazdagítanunk. Több jelenetre bontottam továbbá a történetet, és a kiszemelt helyszín egyik jellegzetes szobrától megrészegülve erőteljes sakkallegóriát is végigvonultatunk a filmen.

Gyengébb matekosok kedvéért: a végtelenben kettő az mennyi?
Pinczés Dávid: Ahogy Cserhalmi karaktere mondja: "kurvasok". De ezt ne írd le. Az is végtelen, ez a lényeg.

Hogy két 70 felettit miért, az rendben, de két ereje teljében lévő fiatalembert miért érdekli a halál?
Pinczés Dávid: Hadd tágítsam a fogalmat: engem a sztoriban az elengedés érdekelt. Hogyan tudod továbbvinni az életedet, lehet-e egyáltalán, ha valami számodra fundamentálisat (személyt, lakhelyet, tárgyat, akármit) elveszítesz? Máté eredeti novellájában az abszurditás szerepe erősebb, ő azt a vonalat élvezi. Mindig is kelekótya volt, ugyanakkor szuperkomoly. Ikrek.

A szinte aggasztó mondanivaló feszültségét remekül ellenpontozza a képek nyugalma. Hol forgattatok?
Pinczés Dávid: A munkahelyem Budapest III. kerületében, a Graphisoft Parkban található, és mivel a helyszín nem csak kiváló infrastruktúrával bír, sőt, hétvégén viszonylag üres, a nyugalmat árasztó, ugyanakkor némi szabálytalansággal is kacérkodó közeg az orrom előtt hevert minden szempontból kiváló lokációs megoldásként.

Édesapátok kiváló rendező, a debreceni színház korábbi direktora. Adott instrukciókat a rövidfilmhez?
Pinczés Dávid: Természetesen kikértem a véleményét. Az előkészítés során, a tervezés fázisában számos ötletnél elbizonytalanodtam, ilyenkor mindig hozzá fordultam. Alapos felkészítést kértem továbbá színészvezetés terén is, hiszen két kiemelkedő kvalitású művész előtt kellett kezdőként helytállnom, méghozzá 13 órás forgatási napot végigvezényelve. Utómunkában már magabiztosabb vagyok, ott inkább tesztközönségként használtam a családot, senki nem menekülhetett.

A családi kötődésen túl egyéb debreceni vonatkozásai is vannak a filmnek.
Pinczés Dávid: Cserhalmi György tudvalevőleg szívesen gondol a Debrecenben töltött időszakra. A 70-es években, ha jól tudom, a Csokonai Színházban egy létráról lógva mondott Hamlet-monológja, amit mi egy fejjel lefelé fordított kamera-beállítással próbáltunk megidézni a filmben. A jelmeztervező, Stefán Izabella a közgázon volt évfolyamtársam, a kiváló zenét szerző Matkó Tamással pedig még a Dózsában jártam egy osztályba.

Sejthető, a stáblista után sincs vége a filmnek. Milyen visszhangja van itthon és külföldön?
Pinczés Dávid: Mindössze egy bő hónap telt el a Toldi mozis bemutató óta, de az első, havi rendszerességgel szemléző kisebb nemzetközi fesztiválok eredményei máris befutottak. Eddig öt különböző (többnyire amerikai, de van köztük cannes-i) rendezvény jutalmazta a filmet, összesen nyolc díjjal vagy külön elismeréssel. Természetesen a nagyobb, patinásabb seregszemlék diákkategóriáiban is szeretnénk megmérettetni, már a hivatalos programba való puszta beválogatás is hatalmas eredmény lenne. A hazai közönségtől nagyon sok kedves és biztató szót kaptunk – számomra a legérdekesebb, hogy a filmből mindenki más-más elemre csatlakozik rá. Ez az univerzális téma legkiválóbb visszajelzése.

Bereczki-Csák Helga