Levizelt fáklyaláng

Talányos gyorsasággal engedte el a kormány és a Fidesz a budapesti olimpiai pályázat ügyét; a folyvást harcba induló miniszterelnök most egy árva légpuskalövés nélkül lépett le a csatatérről. Az ezzel kapcsolatos válságkommunikáció beindult. Körvonalazódni látszanak a középtávú következmények is: a rusnya jogszabályok miatt ugyan nem lehet tetemre hívni a budapestieket, ahogyan azt Kormányzó urunk tette volt; de a negyedmillió Kovács László gyűjtőhelye (merjünk kicsik lenni), a bűnös főváros és a Kun Béla népéről szóló publikációk már napvilágot láttak, Lázár főminiszter pedig épp Debrecenben fejtegette: ha Budapestnek nem kellett az ezermilliárdos fejlesztés, akkor azt vidéken fogják majd elkölteni.

Időközben a NOB elnöke is sajnálkozását fejezte ki a döntést követően, de a Debrecent érintő alternatív javaslatunk részletekbe menő impulzív megvitatása egyelőre nincs napirenden.

A visszatánc okainak felfejtése körül azonban nagyon zilált matatás hallatszik.

Az rendkívül gáláns és megejtően kooperatív volt a már említett Lázár miniszter részéről, hogy baloldal nélkül nincs nemzeti egység, ám itt most mégsem szeretnénk felsorolni azt a többszáz közbeszólást, hogy a Fidesz mi mindent valósított meg, vitt végig az említett politikai csoport támogatása nélkül. Az kétségtelen, hogy a baloldalról a Momentum Mozgalom sikerén osztozni akarók óriási számban kezdtek tolongani az aluljárók környékén, de vitatjuk, hogy a politikai pártok részéről példátlan kiállás volt az olimpia ügye mögött a kezdet kezdetétől.

Azt érteni véljük, hogy a kandidálók számának csökkenése, a pályázatról keringő kedvező hírek felgyorsították az eseményeket; a baloldal vezetői valószínűleg

beleborzongtak a víziótól, hogy a megnyitón esetleg Orbán mondhatja el az obligát egy mondatot.

(Mellesleg azon érv, hogy a Fidesz és holdudvara szétlopja majd az olimpiára szánt pénzeket meg azt a logikát feltételezi ugyanezen urak és hölgyek részéről, hogy 2024 környékén még mindig Orbánék lesznek kormányon, hmm.)

Mindenesetre azt állítjuk, hogy a nagy politikai támogatottság és annak szilárdsága egyedül a Fideszre volt igaz; mindegyik párt kisebb nagyobb csavarok mentén, de korántsem az ügy mellett foglalt állást. Az Együtt és a Párbeszéd alapvetően mindig is olimpiaellenes volt, a DK-ban is összevissza táncoltak a képviselők. Az MSZP pedig aztán minden volt már olimpiaügyben, csak akasztott párt nem. Jól jellemzi az abszurdumot, hogy az a Kunhalmi Ágnes gyűjtötte az olimpia ellen az aláírásokat a Momentumnak, aki két éve még ölre ment párttársaival a rendezésért.

2015 júniusában került sor a parlamenti szavazásra; az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 33 ellenében, 4 tartózkodás mellett fogadta el a fideszes határozatot, amellyel támogatta a kezdeményezést, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpiát és paralimpiát. Ennyit arról, hogy ez csak Budapest ügye lenne. Igennel szavaztak a kormánypártok mellett a Jobbik képviselői is; mindenki más megosztott volt, vagy elutasító. Hamis állítás tehát, hogy az olimpiai pályázat mögött teljes pártfelsorakozás volt. Ez a Fidesz részéről igaz, majd a Jobbik is beállt saját népszavazási kezdeményezéséről lemondva. Ennyi.

Minden más csak zavar, katyvasz és ellenzés volt a legelejétől fogva.

Ebbe a kormánypárti-jobbikos igenbe és az ellenzéki zűrzavaros nemekbe szállt bele a Momentum, az olajoshajú nolimpikonok akciója. És hogy politikai céllal? Hát hogy a viharba’ ne! Mivel mással? És hogy „fel akarták rajzolni magukat a politikai palettára?” Mint a szél. Persze, hogy. Miért? Nem lehet? És hogy minden párttól elfogadtak támogatást, aztán elhatárolódtak minden párttól, és bejelentették, hogy ők is párttá akarnak alakulni? Igen. Méghozzá akciójuk közben, vagyis ha ez nem tetszett volna a többi pártnak, elállhattak volna a támogatástól.

A Fidesz kommunikációja gyatrára sikeredett, menet közben is csak leginkább hümmögésre futotta. Még a már sok puskaport szagolt miniszterelnök is az egységes álom legyilkolásáról beszél, ami költői képnek egészen figyelemreméltó, de az olimpiai lánghoz szükséges tűz csiholói már a kezdetektől magukra maradtak. Lássuk be: politikai egység nem volt az olimpiai pályázat ügye mögött; az ellenzéki pártok néhány politikusuk bizonytalankodása mellett kezdetektől opponáltak. Az MSZP vezérkara teljesen megosztott volt az ügyben, s ezért ma a miniszterelnök-jelöltjük nem mer megszólalni a kérdésben.

A hajó elment, az ügynek egyetlen győztese van,

a tizenvalahányadik baloldali formáció: a Momentum. Ez nem szimpátia, hanem tény kérdése, mindenki más vesztes. Coubertin báró szerint nem a győzelem fontos, hanem a részvétel – de ha már a részvétel sem, akkor részünkről marad a részvét.

Szalmási Nimród