Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceniek edzője lát esélyt az első helyre!

| 2012. 11. 05. | 15:29:10
A leköszönő kapitány szerint problémát jelent, hogy sok a légiós a magyar csapatokban.
A debreceniek edzője lát esélyt az első helyre!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elődöntőbe jutott férfi vízilabdacsapatok mindegyike úgy ítéli meg, hogy megnyerheti a 4. Theodora Magyar Kupát, amelyért a hétvégén szállnak medencébe a Komjádi uszodában. A hétfői sajtótájékoztatón Gyöngyösi András, a Debrecen és Kovács István, az elődöntős rivális Szolnok vezetőedzője, illetve Földi László, a bajnoki címvédő Vasas, és Vincze Balázs, a tavalyi kupagyőztes Szeged, vagyis a szombati második párharc szereplőinek szakvezetője egyként azt hangoztatta, hogy bár természetesen tisztelik ellenfelüket, saját gárdájukat várják a vasárnapi döntőbe.

Martin György, a sportági szövetség elnöke elmondta, hogy a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést, az elődöntők vesztesei egyformán bronzérmesek lesznek. Kitért rá, hogy míg korábban általában a Szőnyi úti uszoda adott otthont a kupadöntőnek, az idén oda a katasztrófavédelmi előírások miatt legfeljebb hatszáz embert engedhetnének be, ezért választották a 2012-es helyszínnek a főváros legnagyobb uszodáját, a Komjádit, ahová ingyenes a belépés valamennyi mérkőzésre.

Kemény Dénes, a válogatott ez év végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya arról a sajátosságról beszélt, hogy az idei négyes döntőben tíz és tizenöt között lesz a csapatokban szóhoz jutó idegenlégiósok száma. Ezt szakmai problémaként értékelte, egyúttal hangot adott annak a reményének, hogy a tendencia javulni fog. Vagyis - megfogalmazása szerint -  bárki lesz is az utóda a válogatott kispadján, az többekkel is tud majd számolni a remélhetőleg fejlődő utánpótláskorú magyar vízilabdások közül, akik klubcsapataikban is mind nagyobb mértékben szorítanak majd helyet maguknak.

A kupa négyes döntőjének programja:
    férfiak:

    szombat, elődöntők:
Debreceni VSE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 16.30
A-HÍD Szeged VE - TEVA-Vasas 18.15
    vasárnap:
döntő 12.20

    nők:
    péntek, elődöntők:
Dunaújvárosi Főiskola-Mex Motors - ZF-Eger 18.30
BVSC-Zugló - Hungerit-Szentesi VK 20.00
    vasárnap:
döntő 10.00

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.