Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Webberé a silverstone-i királyság

| 2010. 07. 11. | 17:49:32
Silverstone – A mezőny elején dögunalmas versenyt láttunk, a végén azonban rendkívüli izgalmak borzolták az idegeket, köszönhetően annak, hogy több nagymenő is hátul autózott.
Webberé a silverstone-i királyság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A két Redd Bull-versenyző indult az első két helyről a Brit Nagydíjról. Webber lerajtolta Vettelt, akinek pechjére az egyik rázókövön kidurrant a jobb első kereke, és idejekorán boxkiállásra kényszerült. Az utolsó helyről kezdte meg a felzárkózást, mégpedig úgy, hogy többé nem látogat ki a boxba. Meglehetősen rizikós feladatnak tűnt, de bejött. Vettel egészen a hetedik helyre jött előre, igaz, a Safety Car is segítségére volt, hiszen egyszer így utolérte a mezőnyt.

Elöl Webber ment, mint akit puskából lőttek ki, az üldöző Hamiltonnak esélyese sem volt. A mezőny eleje nem produkált túl nagy izgalmat és látványosságot, előzést is a boxutcában láttunk, amikor Rosberg kettőt is ugrott előre. A Ferrari rendkívül peches volt, hiszen Vettelhez hasonlóan Massa is az első körben kapott defektet, valamint Alonsót egy szabálytalannak vélt előzés miatt boxáthajtásos büntetéssel sújották, aminek következtében nagyon visszaesett.

A silverstone-i a Forma-1 leggyorsabb pályája, de következik a Magyar Nagydíj, mely az egyik leglassabb ring. Izgalmas folytatásra van kilátás!
 

A Brit Nagydíj végeredménye:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar Hajdú-Biharban: csaknem 100 helyszínre vonultak a tűzoltók
Vihar Hajdú-Biharban: csaknem 100 helyszínre vonultak a tűzoltók
A káresetek 90 százaléka Debrecenben történt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.