Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Dakar-rali magyarok és Afrika nélkül

| 2009. 01. 02. | 10:55:21
Több mint 360 jármű vágott neki pénteken Buenos Airesből a 31. Dakar-ralinak, a világ legnehezebb autós és motoros terepversenyének. Magyar versenyzőkért idén nem izgulhatunk.
Dakar-rali magyarok és Afrika nélkül
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Péntek este rajtolt el az argentin fővárosban a Dakar-mezőnye. Az első napon a résztvevőknek még nem kellett sietniük, miután a Buenos Aires és Colón közötti 317 kilométeren nem került gyorsasági szakaszra. Az igazi versengés szombaton kezdődik. Az előzetesek alapján a motorosoknál és az autósoknál is kiélezett verseny várható, az értők szerint mindkét kategóriában legalább négy-öt győzelemre esélyes pilóta van.

A szervezők szerint a pénteki rajtceremóniát, Buenos Aires utcáin több mint félmillióan látták. Az érdeklődők legközelebb január 16-án, illetve 17-én, a verseny végeztével találkozhatnak majd a mezőnnyel, illetve annak azzal a részével, amely sikeresen túljut mintegy kilencezer kilométeren, az Argentínában és Chilében kijelölt szakaszokon.

A világ leghíresebb tereprali-viadala tavaly költözött Dél-Amerikába, miután eredeti helyszínén terrortámadások veszélye miatt tavalyelőtt nem lehetett lebonyolítani. Az akkori törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó történelmében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők, valamint a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon.

A 136 autó, 152 motor, 25 quad és 52 kamion alkotta mezőnyben nincsen magyar versenyző, ismerős arcok viszont igen: a cseh Miroslav Zaletal és Tomas Ourednicek magyar licenccel versenyez, ők több alkalommal vettek részt a hazai tereprali ob-n.

A legutóbbi, 2009-es – szintén dél-amerikai – megmérettetést a négykerekűeknél a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma nyerte.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Hirdetés
Hirdetés
Három röplabdázó elhagyja Debrecent
Három röplabdázó elhagyja Debrecent
A DEAC csapata is átalakul a szezon előtt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.