Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az eső bekavart, de nem Webbernek

| 2010. 08. 28. | 17:09:04
Spa – A pontversenyben vezető Mark Webber indulhat az élről a vasárnapi Belga Nagydíjon, miután megnyerte az eső áztatta ardenneki pályán az időmérőt.
Az eső bekavart, de nem Webbernek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napsütésben kezdődött a Belga Nagydíj időmérője, de azért gyűlekeztek a felhők a szép flandriai táj fölött. Néha esett, néha nem, alaposan megtréfálva ezzel a mezőnyt. Az első harmad érdekessége az volt, hogy Glock és Kovalainen továbbjutott, ez a Virginnek és a Lotusnak először sikerült. A második harmadot már nem élték túl, mint ahogyan Schumacher is kiesett, aki Barrichello leszorítása miatt tíz hellyel hátrábbról indul vasárnap.

A Q3-ban rögtön elsőre Webber futott egy nagyszerű időt, amivel átvette a vezetést, s miután a második és a harmadik körökben a pálya egyes részein esett az eső, senki nem tudta megverni. Mögötte Hamilton, Kubica és a csapattárs, Vettel végzett. A Ferrarik gyengén szerepeltek, Massa csak a hatodik, Alonso pedig a tizedik helyről indul.

A Belga Nagydíj időmérőjének eredménye:

A pontverseny állása:

1. Mark Webber 161 pont
2. Lewis Hamilton 157 pont
3. Sebastian Vettel 151 pont
4. Jenson Button 147 pont
5. Fernando Alonso 141 pont

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés