Reméljük, nem megy szabadságra a Nap a hét végén, mert nagy dolog van készülőben a kerekestelepi strandon. +Program
Idén első alkalommal rendeznek Debreceni Páros Strandröplabda Bajnokságot június 2-3-án. Az esemény azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséget biztosítson azoknak a Debrecen és környékén élő röplabdázóknak, akik szeretnének nyáron is hódolni kedvenc sportáguknak, a strandröplabdának.
Több mint 40 csapat közel 100 fő részvételével készül: Debrecen mellett Budapestről, Nyíregyházáról, Szegedről, illetve több hajdú-bihari településről (Balmazújvárosról, Hajdúböszörményből, Hajdúnánásról) is érkeztek nevezések. Női, férfi, valamint vegyes párosok jelentkezését várták a szervezők: a határidőig 16 női, 16 férfi csapat, továbbá 12 páros csapat jelezte részvételi szándékát. Az esemény helyszínén, a Kerekestelepi Fürdő és Kempingben további programok várják a versenyzőket, illetve csalládtagjait, szurkolóit, hiszen kézműves foglalkozás, ugrálóvár, divatbemutató is lesz. A Magyar Vöröskereszt szervezésében 10 és 15.30 között vért is adhatnak a 18. életévüket betöltött sportolók, fürdőzők, hogy így segítsék embertársaikat. Az este hangulatáról zenészek és medencés party gondoskodik.
Június 2., szombat
8:00-9:00: Csapatok regisztrációja
9:00-9:30: Megnyitó, szabályok ismertetése, csoportkép készítése
9:30-tól: mérkőzések kezdete
10:00-tól: ugrálóvár, arcfestés a gyerekeknek, a felnőtteknek véradás
11:30-tól: Divatbemutató
13:00-tól: kreatív foglalkozások várják a gyerekeket
18:00-tól: előreláthatólag eredmény hírdetés és díjátadás (női,férfi párosok)
18:30-tól: a színpadon Liszter Sándor és Vadrózsák
19:45-től: Divatbemutató
20:15-től: Lux Együttes
22:00-tól pedig medencés DJ Party várja szórakozni vágyókat
Június 3. (vasárnap):
8:00-9:00: Csapatok regisztrációja
9:00-9:30: rtetése, csoportkép készítése
9:30-tól: mérkőzések kezdete
14:00-tól: eredményhirdetés és díjátadás (vegyes párosok)
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)