Ez kemény harc lesz.
Hazai pályán, a Gázvezeték utcai stadionban folytatja a szezont a cívisvárosi amerikai futballcsapat, a Debreceni Gladiators, amely az Újbuda Rebels II-t fogadja április 27-én 15 órától. Tavaly már összefutott a két alakulat Budapesten, akkor a Lázadók győztek 26-15-re.
A tavalyi ezüstérmes fővárosiak kemény ellenfélnek számítanak a cívisvárosiak számára, hiszen a magyar mezőnyben az egyik legjobb passzolási technikával rendelkező irányítókat képzik ki, akik a pályán is bizonyítják ezt a technikájukat. Idén is a Rebels számít a bajnokság egyik fő esélyesének, első találkozójukon a Nyíregyháza Tigers II-t verték 27-6-ra.
A Debrecen Gladiators is győzelemmel kezdte a szezont, miután egy fordulatos összecsapáson 34-28-ra diadalmaskodtak a Dabas Sparks otthonában. A hajdúságiak sikerüket futóiknak, a visszatérő Karacs Tamásnak és a magyar válogatott Roják Richárdnak köszönhetik, akik 2-2 hatpontossal járultak hozzá a győzelemhez. Ezzel a kemény futójátékkal a Rebels II-t is két vállra fektethetik vasárnap, hiszen a védelem a két héttel ezelőtti találkozón is jól működött. Azonban az eddig gyenge passzjáték is úgy néz ki, hogy javulni fog, hiszen Szalai Tamás irányítónak sikerült egy TD-passzt adnia Harsányi Alexnek a Dabas ellen.
Fotó: magánarchívum
A Debrecen Gladiators-Újbuda Rebels II összecsapásra a belépés díjtalan.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.09)