Ha erről lemaradtak, akkor a hét végén megnézhetnek egy újabb "vadászatot", ráadásul ingyen!
A Debrecen Tigers baseball csapata vasárnap idei első hazai mérkőzésén a Hódmezővásárhely Beavers csapatát fogadta a baseball NB II-es bajnokságában. A két csapat ezen a napon ráadásul dupla mérkőzést játszott, mivel egyúttal a visszavágó meccset is lejátszották egymás ellen . Az első mérkőzés 22:2 -es eredménnyel zárult a Debrecen Tigers javára, tehát fölényes eredménnyel szerezték meg a győzelmet. A hazai csapat játékosa, Balaskó Ákos két "homerunt"-t is ütött a meccs folyamán. Mivel aznap a csapatok már második mérkőzésüket játszották, így a visszavágó 9 helyett csak 7 körig tartott.
A hetedik körben 2:2 -es állásnál még bármelyik csapat győzhetett volna, de Balaskó Ákos precíz és gyors dobásainak, valamint Bánkuti Mihály (edző), -aki 3 év után ismét a Tigers színeiben játszhatott hazai pályán- utolsó kiváló ütésének köszönhetően Hagymási Péter megszerezte a csapat 3. pontját. Ezzel a Tigers 3:2-es eredménnyel megnyerte a 2. összecsapást is. A vasárnapi mérkőzést követően jelenleg 3 mérkőzésből 3 győzelem a csapat mérlege.
A Tigers játékosai a következő hétvégén ismét Debrecenben az Astros csapatát fogadják majd a Hátár úti pályájukon. A mérkőzés április 27-én, szombaton 11 órakor kezdődik és minden érdeklődő számára ingyenesen megtekinthető.
A Tigrisek és a Hódok
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)