Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Feltámadás Debrecenben: újraindult a gladiátorképző

| 2011. 09. 23. | 12:00:53
Debrecen – Az egyetemmel született megállapodás révén a hallgatók számára a 2011/12-es tanévtől hivatalosan felvehető testnevelés óraként az amerikaifutball.
Feltámadás Debrecenben: újraindult a gladiátorképző
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hazai amerikai futball egyik alapkövének számító Debrecen Gladiators sok mindenen átment az utóbbi években. A 2004-es alakulás óta sokat megélt csapat, „farkasokkal táncolt” a hazai bajnokság döntőjében több alkalommal is, majd megjárta a pokol bugyrait is miután széthullott a csapat. De úgy látszik a 2008-ban kezdődött mélyrepülésnek vége, és mint Debrecen jelképe, a Főnix madár, most a Gladiátorok is újjászületnek.

A 2012-es szezont rendezett körülmények között akarják indítani a Gladiators. Az idén megoldódott a pályagondjuk, így a Gázvezeték utcai stadion lett az otthonuk. A csapathoz visszatértek egykori csapattársak és segítik a játékosok felkészítését. Az idén ugyan nem sikerült önállóan junior csapatot építeni, de a Budapest Cowboys-al közösen eddig veretlenül állnak a bajnokságban.

A Debreceni Egyetemmel született megállapodás révén a hallgatók számára a 2011/12-es tanévtől hivatalosan felvehető testnevelés óraként az amerikai futball.

A nyáron nem volt leállás a fiúknál, a bajnokság vége után egy rövid pihenő után folytatódott a munka és most a tanítási szezon kezdete után újabb játékosokat toboroznak a fiúk. A tryout szeptember 24-én lesz ahol bárki, nemtől, kortól, súlytól függetlenül csatlakozhat a csapathoz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autók ütköztek a Nagyerdei körúton
Autók ütköztek a Nagyerdei körúton
Baleset a debreceni klinikánál.
Hirdetés
Hirdetés
Az iskolából vitték el a TEK-esek a tizedikes diákot
Az iskolából vitték el a TEK-esek a tizedikes diákot
A székesfehérvári tini szélsőséges iszlamista nézeteket terjesztett. +Videó
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.