Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pokol volt a fiatal lokista élete

| 2009. 12. 19. | 11:34:49
Debrecen – Még az elmúlt bajnokság tavasszal szenvedett súlyos sérülést Bíró Péter, a DVSC játékosa. A védő térdében elszakadt a kereszt-szalag, és az elmúlt fél év pokol volt a számára.
Pokol volt a fiatal lokista élete
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Kálvária volt ez a javából, hiszen a keresztszalag-szakadás az egyik legsúlyosabb sérülés. 7-8 hónap ennek a rehabilitációja, aminek egy pár hete értem a végére. A sérülés önmagában is kellemetlen, pláne így, hogy az ember látja, hogy miből maradt ki. Bajnoki cím ünneplése, BL-szereplés, ezek sajnos nekem nem adattak meg, ez pedig még jobban nehezítette a helyzetemet. Lekopogom, de úgy néz ki, hogy rendben van a lábam, minden gyakorlatot meg tudok csinálni, remélem, hogy tavasszal legalább részben tudom kárpótolni magam azokért a dolgokért, amikből most kimaradtam – kezdte Bíró Péter.

– A rehabilitáció is nagyon nehéz és sokat kellett dolgoznom, hogy a lábamat visszaerősítsem, de leginkább lelkileg viselt meg ez az egész. Elsősorban a szüleimnek tartozom hálával, ők álltak mellettem a leginkább, de a barátnőm és a barátaim is sokat segítettek. Alapvetően viszont az embernek magában kell lerendeznie és feldolgoznia a dolgokat és célokat kitűznie maga elé. Már egy-két edzőmeccsen is pályára léptem és most, amikor ismét bevethető lennék, vége a szezonnak. Finoman fogalmazva is peches vagyok. Ami viszont feltétlenül öröm, hogy a sérülésem alatt meghosszabbította a szerződésemet a klub. Még volt hátra két évem, ezt toldottuk meg újabb hárommal, így 2014-ig szól a szerződésem a Debrecennel. Nagyon jó érzés, hogy a nehéz helyzetben a klub mellettem áll és számítanak rám. Egyébként is azt gondolom, hogy Magyarországon más csapatban nem tudnék annyira előrelépni és fejlődni, mint itt a Lokiban."

magyarsport.bulvarsport.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hamarosan naposra, szárazra fordul az időjárás Hajdú-Biharban
Hamarosan naposra, szárazra fordul az időjárás Hajdú-Biharban
A hét elején sok lesz az eső, és jég is eshet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.