Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Loki kontra MTK, a zöldasztalnál

| 2009. 11. 17. | 18:32:08
Debrecen – Nem elég, hogy a DVSC hat meccset vív még ebben az idényben, az MTK azt szeretné, ha a kupameccseket is 2009-ben játszanák le.
Loki kontra MTK, a zöldasztalnál
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre még nincsen időpontja az MTK és a DVSC-TEVA Magyar Kupa-párharcának. A Loki teljesen érthetően azt szeretné, ha csak jövő tavasszal játsznaák le a két összecsapást, mégpedig a szokatlanul nagy terhelés miatt, ami a több fronton való küzdelemben éri a gárdát. A kék-fehérek ellenben ragaszkodnának ahhoz, hogy még decemberben lemenjenek a találkozók.

– November 16-ig kellett elküldeni a levelet az MLSZ versenybizottságának a javasolt időponttal, mi ezt meg is tettük, a márciusi időpontot javasoltuk. Eddig a szezonban a csapat körülbelül 30 tétmérkőzést játszott, a bajnokság, a kupa és a BL-szereplés pedig olyannyira megterheli a csapatot, hogy nem szeretnénk a december 9-i, Lyon elleni találkozót követően tovább kitenni a játékosokat ennek a hatalmas mentális, pszichés, fizikai igénybevételnek. Arról nem is beszélve, hogy több ezer kilométer utazás van bennünk, még a hazai BL-meccseket is Budapesten kellett játszani, ami hasonló utazást jelent, mintha idegenbe mentünk volna. Három bajnokinkat halasztottuk el idén, ebből egyet kértünk mi, a ZTE ellenit, ami a Levszki elleni BL-playoff elé esett. Az MTK az U20-as vb-re hivatkozva halasztotta el az egymás elleni meccset, a Honvéd pedig centenáriumi ünnepségei miatt, amikor pedig elvileg pótolni lehetett volna, játékosainknak a válogatottban volt jelenésük – érvelt Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója a pepsifoci.hu-nak.

Domonyai László így foglalta össze az MTK álláspontját:
– Ki van írva a negyeddöntő 2009 őszére, ezt mindenki lejátssza. Tudjuk, hogy a Debrecen nagy menetelésben van a BL-ben és a bajnokságban, ezért megnéztük, mikor tudnánk egy olyan időpontot találni, ami nem ütközik az egyéb kötelezettségeikkel. Miután befejeződik számukra a bajnokság, és mi is lejátsszuk az elmaradt meccsünket, decemberben le lehetne tudni a párharcot. Természetesen akkor, ha az időjárás is engedi. Az elmúlt évek tapasztalata egyébként azt mutatja, hogy decemberben a pályák alkalmasabbak, mint februárban vagy márciusban. És egyébként is, ha ki van írva 2009-re a negyeddöntő, a legreálisabb az, hogy akkor játsszuk le, hiszen változhatnak télen a keretek. Furcsállnánk, ha csak jövőre kerülne sor a kupameccsekre, hiszen abban az esetben, ha nem sietünk, akár 2014-ig várhatnánk... – mondta a pepsifoci.hu-nak a klubigazgató. 

Mivel a két klub nem tudott egyezségre jutni, az MLSZ versenybizottsága dönt az ügyben.

www.pepsifoci.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
A szakképzést népszerűsítik a Dósa nádor téren.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.