Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hogy alakul a Loki kerete a nyáron?

| 2010. 05. 25. | 14:17:05
Debrecen – Herczeg András, az ötszörös bajnok DVSC klubmenedzsere szerint nagy változások nem várhatók a Loki keretében, egy-két távozó és érkező azonban biztosan lesz.
Hogy alakul a Loki kerete a nyáron?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Herczeg András, a friss bajnok DVSC-TEVA klubmenedzsere, és Bodnár László, a csapat védője volt a Duna Televízió Sportaréna című műsorának vendége. A szakember a hétvégén véget ért idény kapcsán elmondta, nagyon kiegyensúlyozott bajnokság végén lettek aranyérmesek, de tudták, hogy nem lesz könnyű tavaszuk, mert egy korábban a BL-ben szereplő „kiscsapat” edzője figyelmeztette őket a visszaesésre.

Herczeg szerint nem csak az élcsapatok okoztak gondot a Lokinak a bajnokság során.
– A Győr, Újpest, Zalaegerszeg nagyon komoly ellenfelek voltak, nagyon nagy versenyfutás volt velük az első helyekért, de a Kecskemét példája is mutatta, nagyszerűen játszott ellenünk, de a többi, úgymond kiscsapatnak mondott gárda is nagyszerűen teljesített és szinte mindenki nehéz feladat elé állította a magasabban jegyzett riválisát – mondta a DVSC-TEVA klubmenedzsere a Duna Televízió Sportaréna című műsorában.

Knézy Jenő műsorvezető felvetésére, miszerint mennyire befolyásolta a felkészülésüket a nemrég napvilágot látott BL-bundavád, a szakember ekképp felelt:

– Próbáltunk erre nem figyelni, próbáltunk ezzel nem foglalkozni, és tényleg csak a mérkőzésre koncentrálni, mert tudtuk, hogyha nem azzal foglalkozunk, akkor gondjaink lehetnek, így is voltak nehézségeink, de azt gondolom, hogy most ezzel nem kellett nekünk foglalkozni, hanem a játékra figyelni.

Herczeg szerint fel voltak készülve rá, hogy nem lesz könnyű tavaszuk, de sikerült túllendülniük a problémákon.
– Törökországban voltunk edzőtáborban és ott egy szerb csapattal voltunk együtt, és az edzőkolléga a Maribornak volt az edzője, amikor a szlovén bajnok bejutott a BL-csoportkörbe, és akkor mondta nekem, hogy nagyon vigyázzatok, mert ilyenkor visszaesés szokott jönni, és hiába van már ősszel vége a BL-nek, tavasszal szokott ez lecsapódni, és valóban, éreztük is, hogy nehéz, de aztán szerencsére sikerült megoldanunk.

A Loki edzője szerint korai még a keret változásairól beszélni, bár a háttérmunkák már zajlanak.

– Az az igazság, hogy ennyire nem gondoltunk előre, nyilván a háttérben a vezetők dolgoznak a csapat megerősítésén. Nagy változás remélhetőleg nem várható. Ilyenkor még nincs kiforrott fejlemény, 1-2 érkező, 1-2 távozó bztosan lesz, de ilyenkor még nagyon kezdeti stádiumban vannak ezek a tárgyalások – mondta a tréner, aki hozzátette, a Genoával a télen megegyező Rudolf Gergely biztosan távozik, a Bresciától kölcsönkapott Feczesin Róbert helyzete ugyanakkor még bizonytalan.

Csakúgy, mint Bodnár Lászlóé, akinek lejár a szerződése, és külföldre is hívják.
– Nekem most lejár a szerződésem nyáron, még nem beszéltünk hosszabbításról, de remélem, hogy eljön az ideje, úgyhogy bármi megtörténhet. Most is van külföldi ajánlatom, de szívesen maradnék Debrecenben, nagyon jól érzem magam, szerintem a csapathangulat is nagyon jó, úgyhogy, ha úgy lesz, akkor szívesen maradnék.

Duna TV/pepsifoci.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
A szakképzést népszerűsítik a Dósa nádor téren.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.