Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A BL-ellenfelek felértékelik a DVSC eredményeit

| 2010. 03. 17. | 17:47:07
Debrecen – Egy Bajnokok Ligája-ellenfél, a Lyon a legjobb nyolc közé jutott, a másik, a Fiorentina pedig csak egy hajszállal maradt le a negyeddöntőről. Ez mutatja igazán, milyen erős csoportban küzdött ősszel a Loki. + Videók!
A BL-ellenfelek felértékelik a DVSC eredményeit
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bartha Csaba, a Debrecen labdarúgócsapatának klubigazgatója az együttes hivatalos honlapjának elmondta, most látszik igazán, mennyire erős csapatokkal került egy csoportba a DVSC, mivel a Lyon a Real Madridot búcsúztatta a nyolcaddöntőben, és a Fiorentina a Bayern München ellen csak az idegenben lőtt gólok miatt esett ki a legrangosabb európai kupasorozatból.

Real Madrid–Lyon 1–1, összefoglaló:



„A nyolcaddöntő során mutatkozott meg igazán, milyen erős együttesekkel mérkőztünk meg. A firenzeiek ellen csak idegenben lőtt góllal jutott tovább a Bayern München, amely ráadásul játékvezetői segítséget is kapott, hiszen a németek egyik gólja lesből született. A Lyon pedig azt a Real Madridot verte ki, amelyben véleményem szerint a világ legjobb labdarúgói játszanak, elég csak Ronaldót vagy Kakát említenem. Az eredmények tudatában még inkább felértékelődik, hogy a Fiorentinával a Puskás Ferenc Stadionban egy közönségszórakoztató, 3–4-es mérkőzést tudtunk játszani, ami szerintem óriási fegyvertény. A franciáktól ugyan oda-vissza kikaptunk 4–0-ra, de azt gondolom, hogy semmi okunk nincs a szégyenkezésre, nem véletlenül fektették két vállra Real Madridot" – nyilatkozta Bartha Csaba a DVSC hivatalos honlapjának.

Fiorentina–Bayern München 3–2, összefoglaló

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.