Szikla nem szépült, de rendes ember lett!

Cívishír: A Komjáthi név egy örökkévalóság óta forog a bokszéletben.
Komjáthi László: Az első mérkőzésemet 1987 novemberében vívtam, az utolsót pedig tavaly nyáron. Elég volt.

Cívishír: Abszolút érthető: huszonnégy még gombócból is sok!
Komtjáhi László: Elhatároztam, hogy ha már nem tudok magamnak megfelelni a szorítóban, akkor befejezem. Angliában bokszoltam egy korábbi amatőr világbajnokkal. Öt menet után kiköptem a fogvédőt, és azt mondtam, vége. Nem alázott az ellenfél, éppen ellenkezőleg, jól ment a bunyó. Meguntam, hogy egy dilettáns ember van a sarokban, aki még a foggumit is elfelejtette az egyik szünetben kivenni. Hazajöttem, bejelentettem a feleségemnek, hogy befejeztem.

Cívishír: Gondolom, örömmel fogadta a hírt…
Komjáthi László: Meglepő, de nem. Sőt, el sem hitte. A kislányom még most is rendszeresen megkérdi: Apa, tényleg nem bokszolsz többet? Az én bokszéletem az övék is volt.

Cívishír: Pedig téged lehetett félteni, hiszen apait-anyait beleadtál minden meccsen. Ezért is kaptad a Szikla becenevet.
Komjáthi László: Ha visszagondolok, valóban sok húzós meccset vívtam. Kétségtelen, hogy nem lettem se szebb, se okosabb, de annyi elég nekem, amennyivel születtem.

Cívishír: Mennyire szabtak át a 24 év alatt?
Komjáthi László: Plasztikai sebészhez nem kell járnom. Volt néhány orrtörésem, összevarrt szemöldökön, maradandó sérülést szerencsére nem szenvedtem, a hegeket leszámítva, de azok akár szexepilnek is tekinthetők.

Cívishír: A világsztár bunyósok dollármilliókért bokszolnak, neked sikerült megalapozni a jövőt?
Komjáthi László: Építettem egy szép házat a gázsimból. Ennyi, pedig bokszoltam négy kisvilágbajnoki címmeccset, egy EB-címmeccset és négy magyar bajnoki döntőt. Most egy rendezvényszervező cégnél dolgozom.

Cívishír: Hajdúhadházról a fiatalok általában menekülni szoktak a közbiztonság - akarom mondani: közbizonytalanság - miatt.
Komjáthi László: Én itt nőttem fel, engem ideköt minden, meg sem fordult a fejemben, hogy máshol éljek.

Cívishír: Nem zavar, ami ott zajlik?
Komjáthi László: Dehogynem! Hadház gyerekkoromban sem volt egy mintaváros, ezzel nőttünk fel. Bár elismerem, hogy mostanában időnként „meredek” dolgok történnek.

Cívishír: Próbálna valaki beléd kötni!
Komjáthi László: Engem ismernek, másrészt látják rajtam, hogy nem vagyok ijedős fajta. Inkább az idősek vagy a gyengék vannak veszélyben, akik képtelenek ellenállni.

Cívishír: Sztár vagy Hadházon?
Komjáthi László: Inkább ismert. Nagy Józsi a sztár. Ő az olimpiát is megjárta, többet szerepelt az újságokban. Bár nekem is jól esik, amikor megveregetik a vállamat. A múltkor tisztelete jeléül még kezet is csókolt egy fiatal srác.

Cívishír: Apropó, Nagy Jóska! Mi újság vele? Összejártok?
Komjáthi László: Cimborák vagyunk gyerekkorunk óta. Úgy tudom, februárban lesz egy újabb mérkőzése. Ő még aktív, csak edzeni nem szeret már. A szíve viszi még előre. Szerintem minimum két szíve van.

Cívishír: Ennyi rutinnal, tudással, tapasztalattal bokszolókat kéne nevelni. Megfordult a fejedben?
Komjáthi László: Egy minden igényt kielégítő edzőteremhez nincs pénzem, lepukkant sufnikban és tornatermekben nekem nincs kedvem szenvedni. Egyelőre tehát az edzősködés nem szerepel a terveim között.

Cívishír: Mit adott a boksz lélekben?
Komjáthi László: Nekem szinte mindent. Forrófejű gyerek voltam, de megtanított önuralomra, felelősségtudatra, tiszteletre az emberek, ellenfelek iránt. Mi összeverjük egymást a szorítóban, utána pedig egymás nyakába borulunk, nem köpködjük és anyázzuk egymást, mint sok más sportágban. A fiataloknak is azt üzenem, járjanak bokszolni, mert ez a sport rendes embert farag mindenkiből.

Cs. Bereczki Attila