Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyász Debrecenben: elhunyt Fekete Zsolt

| 2010. 05. 12. | 12:57:43
Debrecen – Hatvanhét éves korában, hosszantartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt a debreceni sportélet egyik nagy egyénisége, Fekete Zsolt testnevelő-cselgáncsszakedző.
Gyász Debrecenben: elhunyt Fekete Zsolt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nevéhez fűződik a Debreceni Dózsa dzsúdó szakosztályának megalakítása, s ő volt egyik mestere az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Csősz Imrének is. 1965-ben végzett a testnevelési főiskola tanári szakán, de a középfokú cselgáncsedzői diploma mellé rögtön megszerezte a szakedzői végzettséget bizonyító papírokat is. Irányításával a lila-fehér cselgáncsozók 1978-ban felkerültek az első osztályba, nem csak edzőként, de versenyzőként is részt vállalt a sikerből. A dózsás sportolók edzősködése alatt számtalan egyéni magyar bajnoki érmet nyertek, a csapatbajnokságokon rendre a dobogó környékén végeztek, majd 1994-ben az aranyat is megszerezték. Bár a Dózsa dzsúdószakosztálya 1998-ban megszűnt, Fekete Zsolt 2002-ig társadalmi munkában szolgálta tovább a sportágat, intézménynek számított a Mikes Kelemen utcai dzsúdócsarnokban. Testnevelőként 1968-tól 2005-ig dolgozott a Debreceni Egyetemen, labdarúgást, önvédelmet és kosárlabdát oktatott a hallgatóknak. A szakma mellett tanítványai az élet szeretetét is megtanulhatták tőle, munkáját Debrecen városa Hajós Alfréd-díjjal ismerte el. Temetéséről később intézkednek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.