Hirdetés
Újabb amerikai igazolt Debrecenbe
| 2011. 11. 24. | 14:44:54
Debrecen – A Factum Sport Debrecen együttese az idény végéig szerződtette a 201 cm magas, 23 éves amerikai erőcsatárt, Damian Saunders-t.

A színes bőrű kosaras karrierje során a Duquesne University együttesében pattogtatott 2008-2011 között. Ott a 4 év alatt 11,9 pontos átlagot hozott össze - írja a klub hivatalos honlapja. Több kategóriában is kiemelkedőt nyújtott. Érdekesség, hogy négy év alatt 36 alkalommal ért el dupla-duplát. 2011. nyarán a Bundesliga 1-be, a BG Göttingen együtteséhez igazolt. Onnan érkezik Debrecenbe. Amennyiben Saunders papírjai megérkeznek, szombaton már pályára is léphet a Jászberény elleni rangadón.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.

Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.

Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.

Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.

Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.

Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.

Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.

Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.

A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.

A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.

DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.

Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Olvasta már?

„Az ukrán titkosszolgálatok célkeresztjében van Magyarország”
Így a biztonságpolitikai szakértő.

Felborult egy autó Hosszúpályinál
Lezárták az utat.

Megtörtént! Először játszott vb-meccset egy debreceni
Kár, hogy a magyarok simán kikaptak
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Támogatott tartalom

Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.

Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.

Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.

Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés