Kosárlabda-rajongók, ezt a tornát nem szabad kihagyni!

Június 22-én, szombaton első alkalommal kerül megrendezésre a Hegymegi Ádám Emléktorna az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, melyen a Tóth Árpád Gimnázium kosárlabda diákolimpia bajnokai mérkőznek meg egymással. A Tóth Árpád Gimnázium fiú kosárlabda csapata 1997. és 2008. között 13 bajnoki címet szerzett Ráthonyi Tamás vezetésével, mellyel a mai napig a legsikeresebb középiskola az országban. – A rendezvény célja emléket állítani a sikereknek, valamint a volt csapattagok, a TÁG-os öregdiákok összetartása. Az eseménnyel Hegymegi Ádám bajnoktársunk emléke előtt is szeretnénk tisztelegni – mondta Becsky István, a torna egyik szervezője.
A jún. 22-én 9 órakor kezdődő emléktornán négy korosztály méri össze erejét. – A csapatokban több jelenlegi és volt NB I-es kosárlabdázó szerepel majd, a színvonal tehát garantált – tájékoztatta a Cívishírt a másik szervező, Kovács Zsolt. A tornán tiszteletét teszi – egykori és regnáló igazgatók, igazgatóhelyettesek és tanárok mellett – a sikeredző Ráthonyi Tamás is.


















