Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hosszú szenvedés után kimúlt a DEKE

| 2010. 02. 24. | 19:12:10
Debrecen – Anyagi problémák miatt visszalépett szerdán a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől a DEKE. Az NB I-es A csoport mellett az U20-as bajnokságot sem fejezik be.
Hosszú szenvedés után kimúlt a DEKE
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„A Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület elnöksége a jelen gazdasági körülmények közepette nem látja biztosítottnak a szezon befejezését az NB I A csoportban szereplő csapata számára – olvasható a közleményben. – A DEKE ezért úgy döntött, hogy nem folytatja az élvonalbeli bajnokságban való további részvételt, amiről tájékoztatta a játékosokat és az edzőket, valamint a város vezetését is. Az utolsó utáni pillanatig igyekezett a menedzsment a megoldás megtalálásán, és bár bizakodásra volt ok többször is a szezon folyamán, sőt, még néhány nappal ezelőtt is, most már nem lehetett halogatni a döntést."

A DEKE köszöni kitartó szurkolóinak az eddigi buzdítást, Debrecen városának és további támogatóinak az eddigi erőn felüli segítséget, ám a kialakult helyzetben felelőtlenség lenne a tartozások további halmozása. A csapat játékosainak és Fodor Péter vezetőedzőnek is megköszönik eddigi odaadó munkájukat, és sok sikert kívánunk a további pályafutásukhoz!

Az állásfoglalás kitér arra, hogy a DEKE az NB I-es B csoportban és a többi korosztályos bajnokságban folytatja szereplését.

Az egy győzelem mellett 18 vereséget elszenvedő DEKE nehéz helyzetére nem most derült fény, anyagi problémák miatt fél tucat játékos intett búcsút Debrecennek az elmúlt időszakban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Reggeltől délután ötig lezárják a debreceni északi elkerülőt
Reggeltől délután ötig lezárják a debreceni északi elkerülőt
Debrecen ad otthont a kerékpárosok egyéni időfutam-bajnokságának június 19-én.
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni edzőkkel és játékosokkal tör vb-dobogóra a magyar válogatott
Debreceni edzőkkel és játékosokkal tör vb-dobogóra a magyar válogatott
Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti irányítja a válogatottat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.