Civishir, bb1
2010.09.10. 16:54
Debrecen – A Vadkakasok becsődölt, a DEKE tavaly a bajnokság közepén vált fizetésképtelenné és lépett vissza az első osztálytól, ám lehet, hogy mégis lesz az új évadban férfi kosárlabdacsapat az NB I. A-ban.
A Férfi Tagozat befogadta a debreceni Factum Sport Kft. pályázatát, hiánypótlásra nincs szükség. A végső szót azonban az Intéző Bizottság mondja ki - adja hírül a BB1.hu.
A Férfi Tagozat kedden hosszabbította meg a Dombóvár megüresedett helyére kiírt pályázatot. A ma délelőtt 10 órás határidőig a debreceni Factum Sport Kft.-nek sikerült minden szükséges, hiányzó feltételnek megfelelnie – erről tájékoztatta honlapot dr. Takács Endre, a klub elnöke.
– Ma telefonon egyeztettem Rózsás Gáborral, aki elmondta, hogy pályázatunkat a Férfi Tagozat befogadta, valamennyi szükséges kritériumot teljesítettük. Végleges döntés azonban nincs, hiszen ehhez az Intéző Bizottságnak van joga, amelyik várhatóan jövő hét elején ül össze – mondta a BB1.hu-nak Takács.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)