Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Háromból három! Csak így tovább debreceniek!

| 2014. 04. 07. | 20:06:44
<p>Rajt-cél győzelmet arattak az egyetemisták.</p>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első osztályú feljutásért küzdő Bonyhádot fogadták az NB I/B rájátszásában a DEAC kosarasai. A jó formában és hangulatban játszó debreceniek rajt-cél győzelmet arattak a nyolccsapatos felsőházi rájátszás egyik kiemeltje ellen. Imponáló volt, ahogyan bejátszották a hazai fiatalok a teljes pályát és lényegében csupán egyetlen periódusban tudott a Bonyhád csökkenteni a folyamatosan növekvő debreceni előnyön. A vendégcsapat - ahogyan az várható volt - a hármasokkal próbálta tartani a lépést a debreceniekkel és hét triplát dobtak is az első játékrészben.

A DEAC játékosai ezután már jobban összpontosítottak a védekezésben és a szép számú közönség bíztatása mellett, Takács Dániel, Kovács Imre és Nagy Botond,
kiváló dobóteljesítményével végül 22 ponttal legyőzték a tapasztalt dunántúliellenfelüket és meglepetésre az MTK után legyőzték a mezőny másik erős csapatát is!

Az egyetemisták két győzelemmel a hátuk mögött látogattak vasárnap délután Pápára. A dunántúli gárdában még a sokszoros válogatott Kálmán Lászlóra is számíthatnak! Nem kezdett jól az egyetemi csapat, de a pápai „szárnyalás” nem tartott sokáig és 20 perc után már két pont előnye volt a DEAC-nak.

A DEAC a folytatásban tetemes előnyre tett szert, előbb a büntető vonalról, majd távolról is sokszor voltak eredményesek a debreceni kosarasok (11 ponttal nyerte meg a
harmadik negyedet az egyetemi gárda). A záró játékban sikerült megőriznie az előnyét Nagy Ágoston tanítványainak, akik így megérdemeltem szerezték meg a harmadik győzelműket a rájátszásban.

DEAC - B. Beton Bonyhád 111:89 (28:21, 21-22, 30:25, 32:21)
DEAC: Nagy Botond 24/12, Kaluha 8, Pék 8 ,Takács 26, Kovács 26/6, Nagy Benedek 9/6, Szarka 2, Balogh-, Boldizsár 4 ,Reizer-, Vas 4, Asztalos-.

Montax Concordia Pápa – DEAC 75:84 (20:22,19:19, 23:34,13:9)
DEAC: Nagy Botond 24/9,Nagy Benedek 6/6, Pék 9/6, Kovács 14,Takács 17, Asztalos 8,Balogh 2, Boldizsár 4, Reizer-, Andrássy- , Kiss L- , Szarka -.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.