Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez nem a DEKE, hanem a Factum!

| 2010. 10. 07. | 13:15:24
Debrecen – Sokan még mindig kételkednek benne, hogy a hét végén kezdődő férfi kosárlabda OB I-ben Debrecen is indul, pedig két hete van csapat, kérem, és már egy edzőmeccset is vívtak a fiúk!
Ez nem a DEKE, hanem a Factum!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi években itt már annyi csapat becsődölt, hogy minden kezdeményezést komoly fenntartásokkal fogad a debreceni kosárbarát. Ezúttal úgy tűnik, hogy elindul valami új, ami talán életképes lesz. Egyelőre még „hajléktalan” a csapat, mert nincs csarnoka a hazai meccsekre, de csak a jövő hét végén játszik itthon, és ez factumos szemszögből hosszú idő.

Szóval szokjuk a nevet: Factum. Ez egy kutatásfejlesztésben érdekelt cég, méghozzá debreceni, mely a „Mentsük meg a férfi kosárlabdát Debrecenben!” akció mögé állt, és kifizette a 10 millió forintos indulási jogdíjat, valamint a 20 milliós kauciót a szövetségben, így Debrecennek idén is lesz élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, melynek semmi köze a DEKE-hez. A Factumnál arra a legérzékenyebbek, ha „ledekézik” őket.

Amikor a DEKE nevét kiejtettük, Ráthonyi Tamás edző dühbe gurult.
– Kikérjük magunknak, hogy minket a DEKE-vel összemossanak! Semmi közünk hozzá! Éppen ezért nem értem, hogy miért nem engednek be minket az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba? Tudom, hogy a DEKE tartozik úgy négymillióval a Sportcentrumnak, de az nem a mi sarunk. A DEKE nekem egymillióval tartozik, ha ez vigasztal valakit – fakadt ki Ráthonyi Tamás edző, hozzátéve, hogy ő egy évig nem kapott bért.

Ráthonyi Tamás szerint Kósa Lajostól szóbeli ígéretük van arra, hogy lesz csarnokuk, csak ezt írásossá kéne „nemesíteni”, hogy a Sportcentrum hozzáállása megváltozzon. A problémát a jövő hét végéig kell megoldani, amikor a Nyíregyházát fogadja a DEKE, addig kétszer megy idegenbe: a bajnoki rajton Zalaegerszegre, majd hét közben Salgótarjánba látogat.

És kiket láthatunk majd a Factum mezében? Nos, egy tucat diákot és három félprofit. A debreceniek – a korábbi DEKE-fiatalok – abszolút amatőrök, esetleg 20 ezer forint tanulmányi ösztöndíjat kapnak, ha jól teljesítenek. „Elég legyen nekik annyi, hogy 18-20 évesen játszhatnak az élvonalban!” – így Ráthonyi. A légiósok tekintetében a cél az, hogy olyan egyetemistákat csábítsanak át a tengerentúlról, akiket a Factum még alkalmazni is tud. Két amerikai már a csapattal edz, és még egy kamerunit várnak. Ráthonyi Tamás szerint a bennmaradáshoz jó lesz a gárda, mely első edzőmeccsén, szerdán este három ponttal (78–81) kikapott a román élvonalbeli Nagyváradtól. Ráthonyi Tamás szerint volt tartása a csapatnak.

BeA

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés