Erre mondják: sansztalan

A DEKE csapatát nem igazán fogadták a kegyeikbe az égiek, hiszen az akkor is és azóta is százsázalékos Zalaegerszeget rendelték ellenfélül a Magyar Kupában. Így a legjobb nyolc közé jutás kapcsán esélylatolgatásba nem bocsátkozunk, mert a két csapat erősségét és jelenlegi formáját tekintve ez csak szócséplésnek bizonyulna.
Fodor Péter, a DEKE edzője a kedden 19 órától kezdődő „odavágón” sérülés miatt egyedül Kóthay Lászlóra nem számíthat, a sérüléséből visszatérő Tóth Gábor pedig még 40 százalékos formában van, ahogy azt a deke.hu-nak nyilatkozta a mester.
Fodor edző úgy véli, ha a DEKE kihozza magából a maximumot, akkor is esélyesebb a ZTE, ám igyekeznek olyan eredményt elérni, ami nem teszi formalitássá a hazai visszavágót (február 16.).
Kosárlabda, Magyar Kupa, férfiak, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Korábban játszották:
Albacomp–Atomerőmű 76–66
Kedden játsszák:
Debreceni Egyetem-Zalakerámia-ZTE KK (19)
Szerdán játsszák:
Falco-SZOVA KC Szombathely-Szolnoki Olaj
Kaposvári KK-PVSK-Pannonpower
Soproni KC-Marso-Vagép NYKK
Dombóvár KC-Salgótarjáni KSE
B-Beton Bonyhádi KSE-Kecskeméti KSE
Jászberényi KSE-MJUS-Fortress Körmend
A férfi kosárlabda NB I. állása:


















