Elutasították a debreceniek óvását

A Factum Sport Debrecen óvást nyújtott be a március 23-án lejátszott T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE elleni bajnoki mérkőzés után. A botrányos jelenetekkel tarkított meccsen a bírók egy esetben nem igazán álltak a helyzet magaslatán. Bár korábban a hírek arról szóltak, hogy az óvás tárgya két le nem dobatott büntető, most azonban a BB1.hu-t a Versenybizottság elnöke, Földházi György arról tájékoztatta, hogy az óvást egy be nem jegyzett személyi hibára hivatkozva adta be a Factum.
– A Factum beszámolója szerint a meccs 23. percében be kellett volna jegyezni egy személyi hibát. Az óvást azonban elutasítottuk, mivel a rendelkezésünkre álló dokumentációk alapján nem lehet bizonyítani, hogy valóban mulasztás történt. Arról nem is beszélve, hogy ilyen esetben a mérkőzés során kellett volna reklamálnia a debreceni csapatnak. A meccs után ezt már sajnos felülbírálni nem tudjuk – mondta Földházi.
A 23. percben kiállított langford pénzbüntetést kapott.


















