Debrecen – Ha fociról lenne szól, már most tombolna a fél város. Azért zúgjon szombaton este is a Hajrá, Debrecen! A DEKE-nek most nagy szüksége van rá.
A férfi kosarasok élvonalbeli küzdelemiben két nyeretlen csapat méri össze tudását szombnato este hattól az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A debreceniek az eddigi két fordulóban két élcsapattól szenvedtek vereséget: egy, a végsőkig kiélezett szoros küzdelemben kaptak ki a Pécstől és helyneként jól játszva, bár simán veszítettek a bajnoki címvédő Paks ellen. A vereségek ellenére már most kiderült, hogy a DEKE-nek van tartása, és érdmes szeretni, szurkolni neki.
A Nyíregyháza Szobathelyen és otthon a Pécstől szenvedett vereséget. Mindkét meccsen kirobbanó formában játszott az egykori Vadkakasok-kosaras, Sitku Ernő, rá külön figyelmet kell szentelni. Debreceni szempontból némi aggodalomra ad okot, hogy a DEKE pontfelelőse, Jeremy Fears, aki 54 pontot dobott a az első két fordulóban, térdséróléssel küszködik, és ha játszik is, aligha teszi azt a csúcsformában, tudniillik több edzést is kihagyott a héten.
A DEKE továbbra is toboroz. A meccs napján is lehet még éves bérleteket venni az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok bejáratánál, ám ezek között lesz egy új fajta is (a felnőtt, a diák-nyugdíjas és a családi mellett), az úgynevezett támogatói bérlet. Annyit ad érte a vevő, amennyit akar, de minimálisan 15.000 Ft-ot. A bérlet ugyanúgy érvényes minden hazai mérkőzésünkre ebben a szezonban, mint a többi, vagyis az alapszakaszban és a rájátszásban esedékes bajnokikra, illetve a Magyar Kupa debreceni meccseire.
Szombaton este irány az Oláh Gábor utcai sportcsarnok! Hajrá, DEKE!
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)