Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A szégyenletes verést elkerülte a DEKE

| 2010. 02. 20. | 21:06:45
Debrecen – A körülményekhez képest egészen férfiasan helytállt a DEKE kosárlabdacsapata az Albacomp ellen a szombat esti bajnokin: a 21 pontos vereség nem szégyen, csak szomorú.
A szégyenletes verést elkerülte a DEKE
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mint arról már többször is beszámoltunk, a debreceni egyesületet fizetés hiányában elhagyta a fél csapat, fizetési kötelezettség elmulasztása miatt a szövetség pontlevonással büntette, a gárdát működtető kft. közben szinte mindenkinek tartozik, maga a DEKE pedig utolsó a bajnokságban.

Ennek tudatában fogadta a gárda a jó erőkből álló Székesfehérvárt, és bizony nem lehettek vérmes reményei. Az előző fordulóban a srácok 40 ponttal kaptak ki Szolnokon, ehhez képest az Albacomp ellen egészen jól helytálltak: a 21 pontos vereség minden tényezőt számba véve nem szégyenletes, sőt, végül is férfias hozzáállást tükröz. Ezt tükrözi Fodor Péter edző nyilatkozata is: – "Ebben az állapotunkban ennyire futotta a csapatomtól, ám ez így is nagyon dicséretes, hiszen örültünk, hogy egyáltalán ki tudtunk állni." 
Igaz, igaz. Persze ettől még nem fényesedik a jövő... 

Férfi kosárlabda NB I., A csoport:

Debreceni Egyetem KE–Albacomp 78–99 (24–20, 19–32, 15–24, 20–23).
Debrecen, 500 néző. V: Ádám, Szabó G., Domokos.
DEKE:
Szavics 14/6, Kaluha 6/6, Soós G. 5/3, Boldizsár 6, FÜLÖP 20/3. Cs: TAKÁCS D. 11/3, Boros G., ERDEI 14/12, Balogh A. 2, Kóthay. Edző: Fodor Péter.
ALBACOMP: SIMON B. 9, Toya 9/3, RADOVICS 14/3, M. LEE 21/6, Farkas A. 2. CS: HANGA 26/12, Keller Á. 6, Bódi 10/6, Madár 2, Fodor K., Antal. Edző: Szrecsko Szekulovics.
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–8. 7. p.: 20–14. 14. p.: 29–33. 18. p.: 40–49. 23. p.: 47–60. 28. p.: 56–70. 34. p.: 66–86. 37. p.: 70–90
Kipontozódott: Boldizsár (29. p.).

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés