Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A menyasszony nem tudta, hogy a sztár vőlegénye meleg

| 2013. 05. 03. | 14:01:51
Néhány nappal a nyilvános bejelentés előtt kereste meg, és árulta el neki.
A menyasszony nem tudta, hogy a sztár vőlegénye meleg
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jason Collins, az NBA-ben szereplő Washington Wizards centere nagy vihart kavart azzal, hogy a napokban felvállalta homoszexualitását. Collins korábban nyolc éven keresztül járt együtt Carolyn Mosszal, a korábbi WNBA-játékossal, akit el is jegyzett, majd 2009-ben lemondta az esküvőt és szakított a nővel, aki, mint kiderült, azóta sem tudott róla, hogy exe valójában meleg.

Moos elmondta, Collins néhány nappal a nyilvános bejelentés előtt kereste meg, és árulta el neki, hogy homoszexuális, és hogy ez volt a szakításuk valódi oka. Hozzátette azt is, hogy bár számára nagyon nehéz volt akkor elfogadni a tényt, hogy a kapcsolatuknak vége, még mindig nagyon szereti Collinst, így kívánja neki, hogy önmaga lehessen, és így legyen boldog.

Collins április 29-én állt ki a nyilvánosság elé, és vállalta be, hogy meleg. Ő az első az amerikai profi ligák sportolói közül, aki nyíltan felvállalta másságát!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés