Debrecen bajnokai nem nagyképűek, hanem életvidámak

Az Ecuador-Sunland drámai végjátékban, az utolsó fordulóban került élre a debreceni kispályás labdarúgó-bajnokság első osztályában, miután az ifjabb Szima Gábor által menedzselt Füredi Söröző bombameglepetésre megbotlott a bajnoki cím küszöbén. Ráadásul az Ecuador vért izzadva nyert 2–1-re, ahogy arról helyszíni tudósításban beszámoltunk. A csapat technikai vezetőjével, az exlokista Benczik Zsolttal beszélgettünk a sikercsapatról, a nagy arcról és a jövőről.

Civishir: – Nagy mázlival, de megvan az Ecuadornak az újabb bajnoki címe. Hányadik is a sorban?
Benczik Zsolt: – Az ötödik.

Civishir: – Csak az ötödik?
Benczik Zsolt: – Nem elég? 2006-ban alakult a csapat. Azóta a tavalyi bajnokságot kivéve mindegyiket megnyertük. Szerintem ez nem olyan rossz.

Civishir: – A hatból öt valóban imponáló mérleg. Valahogy régebbinek tűnt a csapat.
Benczik Zsolt: – A 2006-os világbajnokság alatt vettük fel az Ecuador nevet, amikor beneveztünk a mini foci vb-re, de előtte egy évvel már megalakultunk, tehát tulajdonképpen hatéves a gárda.

Civishir: – Ki is törte meg a diadalmenetet tavaly?
Benczik Zsolt: – A Victor Securitynak sikerült. Idén visszavágtunk.

Civishir: – Köszönjétek meg a Police-IPA-nak, mely legyőzte a Füredi Sörözőt az utolsó fordulóban!
Benczik Zsolt: – Köszönjük szépen!

Civishir: Jut eszembe, ki az edző?
Benczik Zsolt: – Senki. Mindenkinek van profi múltja, van néhány száz NB I-es meccs a lábakban, a fiúk bent a pályán megbeszélik a stratégiát. Összeszokott társaság ez, nincs szükség edzőre. A téli Real Team-kupán például én vezényeltem le a cseréket, de csak azért, mert ott sokan voltunk, és azt nem is nevezném edzősködésnek.

Civishir: – Tényleg, mit keresel te a kispadon, vagy technikai vezető szerepkörében? NB I-es múlttal a pályán kéne lenned.
Benczik Zsolt: – Ott lennék, ha a térdem engedné. 2010 januárjában egy rutinműtét erejéig feküdtem kés alá – egy porcot kellett eltávolítani a térdemből –, azóta nem tudok futballozni. Gondoltam, hasznossá teszem magam, így intézek mindent, amire a pályán kívül szükség van.

Civishir: – Nem csak együtt fociztok, hanem együtt is rúgtok ki a hámból. Ugye?
Benczik Zsolt: – Igyekszünk megünnepelni a tornagyőzelmeket, a bajnoki címeket, illetve azt is, ha valakinek gyereke születik, mint nemrégiben Nagy Pistának.

Civishir: – Kerekes Zsombi hogy került képbe?
Benczik Zsolt: – A fiatalítás jegyében.

Civishir: – Ült a poén.
Benczik Zsolt: – Urbin Péter volt az első számú centerünk, de ő aktív NB II-es játékos, most éppen Balmazújváros szerepel, ezért nélkülöznünk kell. Zsombi kapóra jött helyette, mert nem csak jó játékos, hanem jó barátunk is, és szerencsére sikerült meggyőzni. Nehezen állt kötélnek, de azóta töretlen a lelkesedése.

Civishir: – Már csak Dombi Tibi és Sándor Tamás hiányzik a csapatból.
Benczik Zsolt: – Tibikét felkértük, de visszautasított, mondván, hogy ő ekkora presztízst nem tudna elviselni, Tobét is megkörnyékeztük, de bokros teendői miatt nem nagyon ér rá, ráadásul a lába nem bírja, vagy nem szereti a műfüvet.

Civishir: – Azt mondják, akkora az arcotok, hogy alig fértek fel a pályára.
Benczik Zsolt: – Ezt a vesztesek mondják, akik nem tudják feldolgozni a vereséget. Nem hiszem, hogy nagy arcunk lenne. A győzelmek után nem mehetünk le lógó orral a pályáról. Másrészt, aki közel áll a csapathoz, az tudja, hogy nem nagyképűek vagyunk, hanem életvidám, vicces emberek. Mi nem csak az ellenfelet, hanem egymást is folyamatosan hecceljük, mert szeretünk nevetni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy búslakodjunk.

Civishir: – Vicc ide vagy oda, én azért nem vezetnék meccset nektek.
Benczik Zsolt: – Szerintem korrekt a viszonyunk a játékvezetőkkel. Ha a mérkőzésen akad is nézeteltérés, utána nyugodt lelkiismerettel nézünk egymás szemébe és rázunk kezet.

Civishir: – Nem gondolod, hogy az első osztály rangadóin a hangnem meglehetősen durva?
Benczik Zsolt: – Talán az, de ennek okaként a megnövekedett presztízst tudom említeni. Igazán komoly a színvonal, a csapatok tele vannak volt vagy jelenlegi NB I-es játékosokkal, kispályás specialistákkal, és a győzelem vágya mindenkit hajt előre. Az Ecuador játékosai nem némák, elismerem, hogy olykor hevesen reklamálunk, de szerintem tudjuk, hol a határ. Reklamálásért talán az egész idényben egy piros lapot kaptunk. Szerintem az öregfiúknál a bajnok Dorottya csapata többet kapott.

Civishir: – Ki volt az idény embere?
Nálam Katona Gergő. Ő az egyetlen kapusunk, és egész évben mindössze egyszer hiányzott. Mellékesen megjegyzem, hogy akkor én álltam be a kapuba, s gól nélkül hoztam le a meccset. Egyébként a Nagy Szabolcs, Nagy István, Dobos Attila, Nagy Attila négyes húzta leginkább a csapat szekerét, ők sérülés nélkül harcolták végig az idényt. Egyébként a siker értékét növeli, hogy a 12 fős keretből négy embert műtöttek egy éven belül, a bajnoksái hajrában már szinte csere nélkül játszottuk végig a mérkőzéseket.

Civishir: – Jön a tél, most lehet egy kis pénzt keresni. Vagy nem is kicsit.
Benczik Zsolt: – Nem tagadom, szeretjük a pénzdíjas teremtornákat. Ezeken szoktuk megkeresni a bulikra valót. Idén is elmegyünk négy-öt helyre, remélem, nem üres kézzel és zsebbel térünk haza.

Civishir: – Az Ecuadorban hány bajnoki cím van még benne?
Benczik Zsolt: – A 2012-es és a 2013-as mindenképpen, de talán még a 2014-es is. Egy biztos: addig játszunk, amíg nyerünk. Majd ha elkezdenek verni a fiatalok, akkor szerintem elegáns búcsút veszünk és egy hajnalig tartó nagy buli keretében feloszlatjuk a csapatot. Nem tudom, mikor jön el az a pillanat, de napról napra közelebb jutunk. Addig élvezkedünk, szórakozunk, mert számunkra a futball azt jelenti.

Cs. Bereczki Attila