Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vereség a döntő első mérkőzésén

| 2011. 03. 08. | 17:12:14
Dunaújváros – Vereséggel kezdett a Jegesmedve-DHK vegyes csapata az jégkorong ifibajnokság döntőjében. A debreceni-miskolci fiatalok szoros csatában maradtak alul az FTC-Dunaferr vegyes csapatával szemben.
Vereség a döntő első mérkőzésén
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Dunaújvárosban került sor az ifjúsági bajnokság döntőjének első felvonására a két „vegyes” csapat között. Az FTC-Dunaferr gárdája küzdelmes, sok kiállítással tarkított mérkőzésen 3-2-re nyert a Jegesmedve-DHK ellen és ezzel 1-0-ra vezet a három győztes mérkőzésig tartó bajnoki fináléban.

Tartalékosan kezdett a debreceni-miskolci csapat, hiszen az egyik legjobb játékos, Ritkó bokasérülést szenvedett és kihagyni kényszerült a találkozót.  A Debrecen megilletődve lépett pályára, játékosai sok hibával, dekoncentráltan játszottak és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a csapat partiba tudott maradni. Az első két harmadot egy-egy góllal nyerte a hazai csapat, sőt a záró harmad elején is betalált (3-0). Ezt követően összekapta magát a keleti végeket képviselő csapat és két perc alatt, előbb Balázs, majd Könczei góljával 3-2-re zárkózott fel. Az egyenlítés és a fordítás azonban nem sikerült, így hátrányból várják a fiúk a második mérkőzést. A következő találkozót Miskolcon játsszák a csapatok, 2011. március 11-én 18 órától.

Jégkorong ifjúsági bajnokság, döntő 1. mérkőzés

 Dunaferr-FTC - Jegesmedve-DHK 3:2 (1:0,1:0,1:2)
Gólszerzők: Gungl, Tranca, Okos, illetve Balázs Zsombor, Könczei Áron

A döntő menetrendje:

DátumIdőHazai-VendégEredmény (helyszín)
2011.03.07 18:00FTC-Dunaferr-Jegesmedve-DHK3:2 (1:0, 1:0, 1:2)
2011.03.11 18:30Jegesmedve-DHK-FTC-DunaferrMiskolc
2011.03.14 19:00FTC-Dunaferr-Jegesmedve-DHKPesterzsébet
2011.03.17  Jegesmedve-DHK-FTC-DunaferrDebrecen (ha kell)
2011.03.28  FTC-Dunaferr-Jegesmedve-DHKDunaújváros (ha kell)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Rosszul végződött a hajdúhadházi grillezés
Rosszul végződött a hajdúhadházi grillezés
A tűzoltókat kellett riasztani.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.