Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar hoki legsikeresebb elnöke átadja a stafétabotot

| 2010. 06. 02. | 17:14:53
Budapest – Studniczky Ferenc hét évig volt a hokiszövetség elnöke. Ténykedése ideje alatt rohamos fejlődésen ment keresztül a sportág. Megismerték Magyarország nevét a világban!
A magyar hoki legsikeresebb elnöke átadja a stafétabotot
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Úgy döntöttem, hogy átadom a stafétabotot, egyben bízom abban, hogy az új elnök további impulzusokkal segíti az elmúlt évek sikertörténetének folytatását. Ezúton is megköszönöm a sportolók, a sportágért dolgozó szakemberek munkáját és a szurkolók támogatását” – fogalmazott Studniczky Ferenc, aki az elnökségnek már jelezte távozási szándékát.

„Éppen most nézem át azokat a papírokat, amelyeken ismertetem a terveimet még a megválasztásom előtt. És azt kell, hogy mondjam, szinte mindent sikerült véghez vinni. Szép hét évet zárok most le” – mondta Studniczky Ferenc.

Az 56 esztendős Studniczky napra pontosan hét évig volt elnök: 2003. június 11-én választották meg. Amióta ő vezette az MJSZ-t, azóta a magyar hoki története legsikeresebb időszakát élte, például a válogatott 2008-ban – hetven év kihagyás után – ismét feljutott a világ élvonalába. Az ország több városában fedett pálya épült, felnőtt férfi és női, illetve utánpótlás-vb-knek adtak otthont, míg a nemzetközi szövetség két hete ítélte oda Budapestnek a 2011-es divízió I-es vb rendezési jogát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
A beruházás 265 millió forintba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.