Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy magyar úr, aki elfut Londonig

| 2012. 05. 16. | 10:27:51
Budapest – Már csak alig három hét van hátra a testi sérüléssel élő Varga Norman Londonba vezető Európa-futásának kezdetéig, de a fiatalember nyugszik: nemrég 5 nap alatt 5 maratont teljesítve futott el a fővárostól Békéscsabáig.
Egy magyar úr, aki elfut Londonig
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fogyatékos sportolót az útjába eső minden településen lelkes támogatók és sportemberek fogadták bíztató szavakkal, vagy éppen szállással és melegétellel. A 25 éves Varga Norman napközben a NITE elnöke, „civilben" pedig fogyatékos sportoló. A fiút 16 éves korában a villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, most egészség- és környezetvédő, vasember és ultrafutó, aki nyáron évek óta dédelgetett nagy tervét valósítja meg. Norman a londoni Olimpia tiszteletére idén június 2. és július 27. között Budapestről indulva futva teszi majd meg a brit fővárosba vezető több mint 2 ezer kilométeres utat, összesen tehát a maratoni táv 50-szeres hosszát oly módon, hogy megérkezését a Játékok kezdőünnepségére időzíti.

A maratoni táv ötvenszerese

– Nagyon megható számomra a magyar emberek, a sportélet, a média, a vállalkozások, a városvezetők és mások önzetlen segítsége. Úgy tűnik, hogy még ebben a válságos időszakban is mindenki megteszi a jó ügyek érdekében amit csak tud! – meséli. Varga Norman, aki kézikamerával indult útnak Budapestről és minden érdekességet rögzített az útja során. A futók látványa megszokottnak számít a városokban és falvakban, viszont akkor leesik az emberek álla, amikor megtudják, hogy a júniusban Londonig futó fiú esőben, tűző napsütésben, porban, autók között vagy épp mezőn átvágva napi 42 kilométert teljesített két lábon.

Kövesd a Facebookon!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.