Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 114. országos bajnoksággal tesztel Debrecen az EB-re

| 2012. 03. 27. | 21:09:43
Debrecen – Csütörtöktől vasárnapig az Európa-bajnokság helyszínén, Debrecenben rendezik a 114. úszó országos bajnokságot, amelyen az előfutamokat és a döntőket is a kontinensviadal menetrendjéhez igazították.
A 114. országos bajnoksággal tesztel Debrecen az EB-re
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar bajnokság nyílt, azaz külföldiek is indulhatnak. A „vendégek“ közül a két legnevesebb úszó a dél-afrikai Chad Le Clos, aki tavaly megnyerte az őszi összetett Világkupa-sorozatot – és ezzel 100 ezer dollárt kasszírozott –, 2010-ben pedig rövidpályás világbajnok lett 200 pillangón Dubajban. Szintén a 200 pillangón érte el eddigi legnagyobb sikereit a görög Joannisz Drimonakosz, ő a 2008-as Eb-n lett első (továbbá az első hellén úszó, aki valaha Európa-csúcsot úszott), de Budapestről is szép emlékeket őriz, hiszen 2006-ban ezüst-, 2010-ben bronzérmesként zárt. Rajtuk kívül román, szlovén, szlovák, szerb kuvaiti és indonéz úszók neveztek.

Természetesen az igazán nagy nevek a legkiválóbb magyar úszók lesznek: Hosszú Katinka kivételével a teljes hazai élmezőny rajtkőre lép, és legtöbben a fő számaikban is megméretik magukat, így többek között Cseh László, Gyurta Dániel és Jakabos Zsuzsanna is.

Mivel az úszó ob a FINA által hivatalosan akkreditált esemény, ezért olimpiai szintidők teljesíthetők a négy nap során.
Versenyzőink már eddig is a magyar olimpiai csapat legnépesebb küldöttségét alkotják, hiszen 13-an teljesítették az A-szintet, 5-en a B-szintet, és a már kvalifikált 4x200-as női gyorsváltó ürügyén további két sportoló nevezhető, azaz az ötkarikás úszócsapat létszáma immáron húsz fő. Természetesen még további kvótákat szeretnének elérni a legjobbjaink, Kiss László szövetségi kapitány többször is jelezte: legalább 25-27 főt szeretne a fedélzeten látni legkésőbb a májusi Eb végén.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A cég szerint a környéken élő szegények rongálják, csapolják a tartályaikat.
Hirdetés
Hirdetés
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Felhőszakadásra kell számítani.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.