Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen Nagydíj, ami a világon is a párját ritkítja

| 2023. 08. 16. | 15:37:00
Ha Szent István-nap, akkor salakmotor Debrecenben.
Debrecen Nagydíj, ami a világon is a párját ritkítja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A sportágban párját ritkítja, a salakmotoros nagyhatalmak sem tudnak olyan nagy hagyományokkal bíró meghívásos viadalra büszkék lenni, mint amilyen a Debrecen Nagydíj – hangzott el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón.

Tizenegy nemzet tizenhat vaspapucsosa alkotja a mezőnyt, amely előbb 20 alapfutamban méri össze tudását, majd két elődöntő és az 5 fős finálé zárja a Szent István-napi salakszórást. A verseny augusztus 20-án 16 órától kezdődik.

Baráth Norbert főszervező elmondta, az elővételi jegyeladások alapján népes közönségre számítanak augusztus 20-án. A mezőny összeállításakor szem előtt tartották, hogy mindegyik futam szoros, kiegyenlített legyen. Nagy sztárok és feltörekvő, sikerre éhes fiatalok mérik össze tudásukat a Gázvezeték utcai stadionban. No meg korosodó legendákat is láthat a nagyérdemű, Adorján Zoltán és Tihanyi Sándor meglepetést tartogat a közönségnek.

Szabó Péter a főtámogató nevében megismételte, amit már tavaly is elmondott: a régió sportbarátai ki vannak éhezve a salakmotorra, amit a nagy érdeklődés támaszt alá, és minden kétséget kizáróan a salakmotorozás Debrecen egyik legnépszerűbb sportága. Az pedig magától értetődő, hogy egy autóipari cég technikai sportágat támogat – tette hozzá a Schaeffler ügyvezetője, aki a vállalat 104 alkalmazottját látja vendégül vasárnap a Perényi Pál stadionban.

Papp László polgármester szerint ha egy versenyt közel ötven éven keresztül sikerül életben tartani, akkor annak a sportágnak kellően erős beágyazottsága van a településen. A Speedwolf jó gazdája a létesítménynek – ismerte el Baráth Norberték munkáját a város első embere, aki felidézte, hogy ő először Simon Miklós kapcsán került kapcsolatba a sportággal, és az ő tragikus halála utáni űrt próbálja betölteni a Speedwolf Debrecen. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a város gazdasági életének átalakítása folytán az olyan technikai sportok lehetnek a haszonélvezők, mint a salakmotor. Az önkormányzat egymillió forinttal támogatja a Debrecen Nagydíjat – jegyezte meg Papp László.

BeA

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Így emlékeztek meg a világégésről Drebrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Drebrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Lengyel győzelem a debreceni idénynyitón
Színvonalas versenyt láthatott a nagyérdemű.
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Éljen május elseje! Kezdődik a salakos idény!
Európa-bajnoki selejtezőt láthatunk Debrecenben
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek
Alig több mint egy óra alatt teljesítették az össztávot.
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
A vezetőt és navigátort előállították a rendőrök.
Diósgyőr-rali: április első hétvégéjén
Diósgyőr-rali: április első hétvégéjén
Az össztáv megközelíti a 350 kilométert.
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Forma-1: Verstappen négyszeres világbajnok
Akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.
Sporttörténelem: világbajnokot avatnak Debrecenben
Sporttörténelem: világbajnokot avatnak Debrecenben
Az esztendő utolsó versenyét rendezik a salakstadionban.
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Molnár Martin nyerte az idegek harcát
Az újoncok bajnoka a brit Forma-4-ben. A Virtuosi Racing magyar versenyzője 90 pontos hátrányt dolgozott le a szezon során.
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Az október végi Zemplén Rallyn dől el a 2024-es abszolút magyar ralibajnoki cím.
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Forma-1: gyík zavarta meg az edzést
Norris volt a leggyorsabb. +Videó
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem Hajdúnánásra
Jön a MotoGP Magyarországra, de nem Hajdúnánásra
Így a nánási projekt papírjai alighanem végleg a kukába kerültek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Óriási változáson ment keresztül a hazaival együtt és a város kisgyermekellátása is.
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés