Ez a DVSC vonzza a szponzorokat Debrecenben!

Közel félszáz debreceni, vagy a városhoz kötődő cég áll csapat mögött. Ez a stabil gazdasági alap teremti meg a szakmai előrelépés lehetőségét - hangzott el a DVSC női kézilabdaegyüttesének szezonnyitó sajtótájékoztatóján.
A klub támogatói éves szinten 180 millió forintos támogatást nyújtanak, ami jelentősen több, mint a város támogatása, s ez az optimális helyzet. Az elmúlt szezonban megszerzett bronzérem ennek az eredménye, s reméljük, az előttünk álló szezonban is hasonlóan sikeres lesz a DVSC-SCHAEFFLER.
- mondta Papp László polgármester, aki kiemelte azt is, hogy a klub jelentős mértékben támaszkodik a saját nevelésű játkosokra, hiszen fontos az emocionális kötődés.
A szponzori csapaton belül sok barátság alakult ki, ritka az országban egy ilyen összetartó támogatói kör. Mindenki kötődik a csapathoz, vannak közös rendezvényeink, közösen utazunk a meccsekre, ez pedig mind üzletileg, mind emberileg pozitív
- érvelt a névadó szponzor nevében Szabó Péter, az FAG debreceni gyárának igazgatója, aki szerint egy sikeres csapat mögött állnak, amely régen európai kupasikereket aratott, és remélik, ez a jövőben is így lesz.
Mindenki a saját lehetőségein belül segít, a családi vállalkozástól a nagyvállalatig. Hálával és köszönettel tartozunk ennek a közösségnek. Tudjuk, hogy kemény lesz az előttünk álló időszak, ez a közösség meg fogja ezt is oldani. Egyre több támogatónk épít be eredményességi bónuszt a megállapodásba és köt több éves szerződést, így könnyebben tervezhető a jövő. Célunk a harmadik hely megszerzése a bajnokságban, ez alapozhatja meg, hogy a csapat évről-évre az EHF Európa Liga csoportkörében szerepeljen. Az előttünk álló szezonban szeretnénk továbbjutni a csoportkörből. Emellett hét válogatott kerettagunk van, szeretnénk, ha a magyar válogatott kijutna a 2024-es párizsi olimpiára s ott minél több debreceni játékos szerepeljen
- fogalmazott Ábrók Zsolt a csapatot versenyeztető cég, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója, aki a legkitartóbb támogatóknak arany-, ezüst- bronz kitűzőt ajándékozott.
[Beillesztett cikk: Karambolozott a DVSC csapatbusza Nyíregyházán]










































