Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Becsky István elnézést kér az egyetemtől, a várostól és a szurkolóktól

| 2022. 05. 17. | 13:46:00
A debreceni együttes gyenge szezont zárt, és nagy a csalódottság.
Becsky István elnézést kér az egyetemtől, a várostól és a szurkolóktól
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Becsky István, a DEAC kosárlabda-szakosztályvezetője nem kertelt, amikor az egyetemi sportklub honlapjának a csalódással felérő szezont értékelte.  Elmondta, több téves döntést is hozott az idény során, ezeknek volt elsősorban betudható, hogy nem sikerült a végén kikecmeregni a gödörből. A felelősséget teljes mértékben vállalja. A DEAC kosárlabdacsapata - azután, hogy tavaly a legjobb négy közé jutott a bajnokságban a Magyar Kupában pedig döntőt játszott - ebben a szezonban csak a 10. helyet szerezte meg, azaz nem jutott be a rájátszásba. A szezon során a csapat három edzőt „fogyasztott el”.

Csokorba gyűjtöttük Becsky István érdekesebb gondolatait, kijelentéseit az interjúból:

„Nem szeretném most másban keresni a hibát, csak magamban mint szakosztályvezetőben.”

„Szeretnék a vezetőség nevében elnézést kérni mind az egyetemtől, mind a várostól, de elsősorban a szurkolóinktól.”

„A feljutást követő években jó irányba indultunk el, de ez a pofon most arra jó volt, hogy átértékeljük, hogy a jövőben hogyan is kellene menedzselnünk ezt a klubot.”

„A debreceni kosárlabda biztos lábakon áll, szerintem a bajnokság első felében vagyunk költségvetés terén.”

„Olyan körülményeket igyekszünk teremteni Debrecenben, ami kevés helyen van meg.”

„Még jelenleg is keressük a csapat vezetőedzőjét.”

„Először a szakmai stábot kell megtalálni, utána beszélhetünk csak konkrétumokról a keret kialakítását illetően.”

„Teljesen át kell értékelnünk a játékoskiválasztásunkat a következő idényre.”

„Jövőre kevesebb légióssal vághatunk neki a szezonnak.”

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés