Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Peristeriből érkezett új légiós Debrecenbe

| 2021. 12. 04. | 21:03:00
Erősít az egyetemi kosárcsapat.
A Peristeriből érkezett új légiós Debrecenbe
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Josh Hagins személyében új idegenlégiós érkezett a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapatához; a 27 éves amerikai irányító az idényt a görög elsőosztályú Peristeri BC csapatában kezdte meg, a bajnokságban 6, míg a Europe Cup-ban 4 mérkőzés jutott neki, melyek alatt közel 7 pontot és 3 gólpasszt átlagolt – írja a DEAC a honlapján. A 185 centiméteres hátvéd európai karrierje 2016-ban Boszniában indult, majd egy év G-Ligás kitérő után a ciprusi Keravnoshoz került, ahol mindkét ott töltött szezonja után bajnoki címet ünnepelhetett. Kiváló teljesítményének köszönhetően a Telekom Bonn kínált neki szerződést, majd ezt követően került a görög élvonalba.

Josh Hagins azt mondja, izgatottan várja a lehetőséget. – Igyekezni fogok a tőlem telhető legtöbbet nyújtani az edzéseken és a mérkőzéseken, és minél több győzelemhez segíteni a csapatot. A vezetőedzővel beszéltünk a célokról, és arról, hogy mit vár el tőlem

– mondta az érintett, aki december 4-én fizikai felmérésekkel kezdte meg a munkát új csapatában. 

– Josh nagyon jó képességű kosaras, az előző szezonokban ellenfélként találkoztunk a görög bajnokságban. Nagyon jól kettő-kettőző játékos, akinek a külső dobásai is megvannak, erre a két játékelemre pedig most óriási szüksége van a csapatnak. Egy karakteres, győztes mentalitású kosárlabdázó, ami ugyancsak jól fog jönni a bajnokság hátralévő részében, úgyhogy összességében nagyon örülök, hogy elfogadta az ajánlatunkat és csatlakozott hozzánk – vélekedik Jorgosz Vovorasz vezetőedző.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés