Elkezdték új vezetőedzőjükkel a munkát a DEAC gladiátorai

Letelt a karácsonyi pihenő, így január második hétvégéjén ismét munkához látott a DEAC Gladiators. Most viszont már az idei szezonra való felkészülés van a célkeresztben egy teljesen új koncepcióval.
Ty Rogers az első alkalmon ismertette elképzeléseit a csapattal. A kemény bemelegítés után már a felállásokat magyarázta el a játékosoknak és a nagy részét ki is próbálta az alakulat. Ezen kívül több új játékos is megjelent már vasárnap, akikről hamarosan bejelentést tesz az együttes – adta hírül a klub hivatalos honlapján.
Az amerikai szakvezetőnek pozitívak az első benyomásai..
– Az első edzésnek a látogatottságával nagyon elégedett voltam. Rengetegen gyűltünk össze és már most sokat tudtunk gyakorolni – kezdte gondolatait az új vezetőedző. Ty Rogers azzal folytatta, hogy a keret jelentős része nagy rutinnal rendelkezik, ami a jövőben megkönnyítheti majd az ő munkáját is.
Ha ilyen agresszív lesz egész évben a védekezésünk, akkor könnyű lesz erre építkezni.
– fejezte be gondolatmenetét Ty Rogers.
A DEAC Gladiators felkészülési programja még kialakulóban van. Az biztos, hogy edzőtábor is szerepel a tervek között.


















