BL-döntő Magyarországon: az UEFA megküldte a feltételeit

A Magyar Labdarúgó Szövetség megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre pályázás kapcsán. – Az MLSZ a napokban megkapta az UEFA feltételeit és előírásait, ennek alapján készíti el azt a szakmai pályázatot, amellyel november közepéig kell jelentkezni az esemény megrendezésére – mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.
Hozzátette, elsősorban logisztikai kérdéseket kell megszervezni, példaként említette a repülőteret, a közlekedést, a biztonságot, az egészségügyet és a szurkolók kezelését, fogadását.
Sipos kifejtette, az utóbbi időben sok nagy meccset rendeztek a Puskás Arénában, így 2020-ban az Európai Szuperkupát, 2021-ben négy Európa-bajnoki találkozót, idén pedig Európa-liga-döntőt, de a BL fináléja "ebből a sorból is kiemelkedik az előírások és feltételek vonatkozásában", mert ez az esemény "az egész világ figyelmét felkelti". – Az MLSZ szakemberei a napokban felveszik a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, így a fővárossal és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel is – közölte Sipos Jenő. Kiemelte, a korábbi mérkőzések kapcsán csupa pozitív visszajelzés érkezett az UEFA-tól, a résztvevő csapatoktól és a szurkolóktól is, ezért most jöhet az igazán nagy falat, a BL-döntő megszervezése, megrendezése.


















