Hirdetés

Hirdetés

A Kisvárda nem a Torino. Simán nyert a Loki!

2019.08.11. 19:40

A Kisvárda nem a Torino. Simán nyert a Loki!
Ez kezdetnek tökéletes, fiúk! Csak így tovább! (Fotók: Ásztai Csaba)

A debreceniek a meccs nagyobb részében dominálták a játékot.

Hirdetés

Hirdetés

A Zsóri-Garba duót állította csatársorba Herczeg András a 2019/2020-as idény első debreceni bajnokiján, amelyen a Kisvárda volt a DVSC vendége a nagyerdei kánikulában.

Dominánsan és egyértelműen támadólag lépett fel a Loki, mégis az első komoly helyzet a vendégek előtt adódott. Az 5. percben Gosztonyi kapott mesteri labdát, egyedül törhetett volna kapura, de körülményes és lassú volt, így Pávkovics utolérte és megzavarta, ezért a lövés Nagy Sándor kapusnak nem okozott gondot.

A debreceni piros-fehérek továbbra is támadásban maradtak, és ennek rövid időn belül meg is lett az eredménye. A 13. percben Tőzsér a jobb oldali szögletet nem beívelte, hanem a tizenhatoson kívül helyezkedő Ferenczi lábára varázsolta, aki kapásból lőtt, a labda a kapu elakadt a nagy tömörülésben, de a hazaiak szerencséjére Szatmári elé került, aki közelről a kisvárdai kapuba továbbította.

1-0

A 21. percben már sokan gólt kiáltottak a Nagyerdei Stadion lelátóin, amikor bal oldali szöglet után Garba 9 méterről, senkiről sem zavartatva fejelt, de a várdai kapus szerencséjére a középre tartó labdát lábbal védte. Vagy ahogy egy szurkoló megjegyezte: Garba lábon fejelte. A 25. percben már verve volt! Garbával szemben szabálytalankodtak a kisvárdaiak a kaputól 20 méterre. Tőzsér és Varga Kevin tanakodtak, hogy ki rúgja rá, a csapatkapitány átengedte a jogot fiatal csapattársának, aki jobbal gyönyörűen helyezett jobb felsőbe!

2-0

A második Loki-gól elaltatta a csapatot, ezért pedig büntetett a Kisvárda. A 28. percben szemre tetszetős akció futott végig a jobb oldalon, a hajszálpontos beadás Grozavot találta meg, aki gond nélkül lőtte ki 11 méterről a debreceni kaput. A debreceniek – Nagy Sándor kapussal együtt – csak néztek, mint a moziban…

2-1

Debreceni szempontból igazán bosszantó volt a vendégek szépítő gólja, hiszen a DVSC uralta a játékot, a kisvárdaiak addig alig értek labdához. A gól azonban feldobta a Miriuta-legénységet, a félidő végéig itt is, ott is akadtak komolyabb lehetőségek, azaz kiegyenlítették vált a játék. A Loki részéről Varga Kevin, kisvárdai részről pedig Grozav rontott el ziccert.

Szünet után a Kisvárda vette át az irányítást, és ez nagyon nem tetszett a közönségnek. A vendégek bő tíz percen keresztül egyértelműen nyomást gyakoroltak a hazaiakra, nagyon könnyen játszották át a debreceni középpályát, s rögtön ott teremtek Nagy Sándor kapuja előtt. Egyszerűen lassúnak tűnt a hazai alakulat, mintha a szünetben altatót vettek volna be a fiúk…

A kisvárdaiak sem voltak a helyzet csúcsán, az 58. percben például összehoztak egy nagy helyzetet a Lokinak. Addig adogattak hátul, hogy Garba erre ráunt, és megzavarta Minca kapust. A kivágott labdára Varga Kevin csapott le, de a bal összekötő helyéről nem találta el a kaput.

A Loki a kisvárdai akciókra góllal válaszolt! A 63. percben lábról lábra járt a labda, benne volt az akcióban Tőszér, Haris, Szécsi is, mígnem utóbbi jobb oldali bedása után Garba közelről, becsúszva juttatta a vendégkapuba a labdát.

3-1

A 64. percben egy debreceni szabadrúgáskombináció olyan jól sikerült, hogy még Ferenczi is meglepődött, akire játszották a labdát, így elsiette a lövést, elbaltázta a ziccert. A helyzet mindenesetre azt sugallta, hogy a Loki kézben tartja a meccset.

Az utolsó negyedórában is akadtak még kecsegtető lehetőségek a debreceni oldalon, de a vereségbe lassan beletörődő szabolcsiak is mentek előre becsülettel, amikor lehetőségük adódott, egyszer például a lécet találták telibe. A debrecenieknek ezzel szemben minden összejött a végén: a hosszabbítás perceiben újabb Loki-gólt láttunk! Tőzsér bal oldali szöglete után Pávkovics 10 méterről középről fejelt védhetelenül a bal alsóba.

4-1

Így igazán mozgalmas végjátékot láthattunk, de a leginkább örömteli az, hogy a DVSC összességében magabiztosan nyerte meg első bajnokiját a szezonban, s bár a játékában akadtak holtpontok, a meccs nagyobb részében dominálta a játékot.

Labdarúgó NB I., 2. forduló:
DVSC-Kisvárda 4-1 (2-1)
Nagyerdei Stadion, 4540 néző. Vezette: Andó-Szabó (Szert, Buzás)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Haris, Tőzsér, Trujics (Csősz, 79.) – Zsóri (Szécsi, 59.), Garba
Kisvárda: Minca - Melnyik, Kravcsenko, Beriosz, Protic - Lucas, Cukalasz (Karaszjuk, 77.) - Kovácsréti, Grozav, Hugo (Sassá, 70.) Seco – Gosztonyi (Tischler, 63.)
Gól: 1-0 Szatmári (13.), 2-0 Varga K. (25.), 2-1 Grozav (27.), 3-1 Garba (62.), 4-1 Pávkovics (94.)
Sárga lap: Garba (8.), Melnyik (12.), Kovácsréti (29.), Lucas (40.), Ferenczi (56.), Cukalasz (68.), Protic (84.)

Az állás

 

Galéria

DVSCKisvárda

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.