Hirdetés

Ha a focit kapufára játszanák, nyert volna a Loki!

2019.02.02. 18:44

Ha a focit kapufára játszanák, nyert volna a Loki!
Bódi Ádám távoli bombái most nem értek gólt (Fotók: Ásztai Csaba)

A debreceniek játékából a gól hiányzott.

Hirdetés

Hirdetés

Ott folytatja a Loki, ahol tavaly abbahagyta? Ez volt a kérdés a tavaszi nyitányon, amikor a DVSC az Újpestet látta vendégül a Nagyerdei Stadionban. A Lokinak igazán rosszkor jött a téli szünet, hiszen előtte úgy nyert három meccset, hogy még gólt sem kapott, s ennek köszönhetően kapaszkodhatott fel a dobogóra. A debreceniek a visszavágás vágya is fűthette a lilák ellen, tudniillik

a legutóbbi három bajnokit elvesztették a fővárosiak ellen.

Meglepő volt, hogy a debreceni kapuban ezúttal az a Tomas Kosicky kezdett, akinek szerződése lejárta után megköszönték a munkát, majd két hét múlva visszahívták a hajdúsági klubfők.  Varga Kevin eltiltás miatt nem játszhatott, a helyén Damásdinak adott bizonyítási lehetőséget Herczeg András.

Mindkét csapat bátran próbálkozott, eleinte Kosickynak akadt több dolga, a félidő második felében pedig a lilák cerberusa repkedett ide-oda. A 39. percben ugrott talpra először a nagyérdemű a Nagyerdei Stadionban, amikor Tőzsér 22 méterről tűzte rá, a labda a lécről a gólvonalra pattant. Damásdi éppen ott helyezkedett, fejesét azonban hárította Banai. Óriási helyzet volt!

Kisvártatva újra fogtuk a fejünket. A debreceniek tűzijátékot rendeztek az Újpesti kapu előtt, de a labda háromszor is elakadt a kapusban vagy egy vendégjátékosban. Hogy Kosicky se merevedjen le, Beridze kínálta meg 25 méterről, a középre tartó labdát a Loki hálóőre szögletre mentette. Ezzel együtt

a szünetben a debreceniek lehettek elégedetlenebbek a 0-0-val.

Amikor a 49. percben Bódi is a kapufát találta telibe egy remek lökettel, akkor már sokan az égieket kezdték emlegetni a Loki-táborban. Az 59. percben a két kapufás játszott össze: Bódi szolgálta ki Tőzsért, aki 20 méterről, középről kinézte a bal alsót, de nem találta el. A 64. percben Ferenczi szinte ziccerben „törte el” a labdát, ha nem lett volna még elég a bosszúságból. A Loki balbekkje senkitől sem zavartatva lőhetett középről, a 16-os vonaláról, de a labda messze elkerülte a kaput.

A 76. percben megfagyott bennünk a vér. Novotnyt az ötös sarkánál kapott jó labdát, a lövésébe belelépett Ferenczi, így a labda centikkel elkerülte a kaput.

A 81. percben Kinyik másodjára is besárgult, ezért villant a piros! A Loki erre bunkerfocira váltott, s így telt el az utolsó tíz perc.  Az újpestiekben szerencsére nem volt erő és ész a gólhoz. A Loki így már az ötödik bajnoki óta nyeretlen a lila-fehérek ellen.

Labdarógó NB I., 19. forduló:
DVSC-Újpest 0-0
Nagyerdei Stadion, 3026 néző. Vezette: Karakó (Medovarszki, Albert)
DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Damásdi (Avdijaj, 61.), Haris, Tőzsér, Bódi – Takács (Kusnyír, 83.), Szécsi (Nagy K., 92.)
Újpest: Banai – Pauljevics, Litauszki, Risztevszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Obinna, Nagy D. (Zsótér, 62.), Beridze (Simon, 69.) - Novothny
Sárga lap: Pauljevics (3.), Kinyik (32.), Tőzsér (52.), Haris (73.), Kusnyír (87.)
Kiállítva: Kinyik (81.)

Galéria

DVSCÚjpest

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.