Cívishír
2018.02.24. 18:55
Örülhet a Loki, hogy csak kettőt kapott.
A hét eleji Magyar Kupa-kudarc után a tavaszi bajnoki rajton is megégett hazai pályán a DVSC, amely a kiesés elől menekülő Balmazújváros gárdájától kapott ki 2-0-ra. És ez az eredmény még hízelgő is Herczeg András csapatára nézve...
A hideg idő otthon tartotta a szurkolókat, így az első „tavaszi” fordulót meglehetősen kevesen nézték e helyszínen, a Nagyerdei Stadionban.
Az első félidőre debreceni szempontból nem érdemes sok szót vesztegetni. Az első percekben még kezdeményező volt a Loki, ám hamar elfogyott a lendület, és a vendég újvárosiak átvették az irányítást.
a 39. percben Haris 14 méterről lőhetett volna Nagy Sándor kapujába, a 42.-ben pedig Andrics hagyott ki óriási ziccert 10 méterről. Finoman fogalmazva sem látszott az a különbség a két csapat között, amit a tabellán elfoglalt helyük alapján esetleg gondolhattunk volna.
Lagymatag játékkal indult a második félidő, bő tíz perc elteltével azonban a Loki játékosai ismét a frászt hozták a szurkolókra. Az 56. percben Arabuli ajtó-ablak helyzetben pár méterről a bal kapufát találta el, Nagy Sándor már verve volt, ha picit jobban céloz a Balmaz csatára, vezetéshez jutott volna a vendégcsapat.
Végre focit láthatott a közönség a hazaiaktól is: a 73. percben Tőzsér 17 méterről kapásból lőtt, a léc alá tartó labdát Horváth szép védéssel tolta fölé.
Arabuli a 85. percben még fölé lőtt 12 méterről, két perccel később azonban jött a hidegzuhany.
A 87. percben Rudolf adott balról középre, Arabuli pedig a kapuval szemben állva, öt méterről könnyedén lőtt a hálóba.
A 95. percben jött a kegyelemdöfés. Rudolf indította Ráczot, aki felnézett, és a 16-oson kívülről a kimozduló Nagy Sándor felett elegánsan emelt a kapuba. Szépségdíjas találat volt!!!
A kiesés elől menekülő Balmazújváros teljesen megérdemelten nyert a DVSC otthonában, sőt a vendégek akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna a teljesen kilátástalanul focizó debreceniek ellen.
Labdarúgó NB I., 20. forduló:Az állás
1. | Ferencvárosi TC | 19 | 12 | 5 | 2 | 38:17 | 41 |
2. | Videoton | 20 | 12 | 5 | 3 | 43:23 | 41 |
3. | Debreceni VSC | 20 | 9 | 4 | 7 | 34:25 | 31 |
4. | Újpest | 20 | 7 | 8 | 5 | 27:25 | 29 |
5. | Honvéd FC | 19 | 8 | 4 | 7 | 31:30 | 28 |
6. | Paks | 20 | 7 | 6 | 7 | 29:31 | 27 |
7. | Diósgyőri VTK | 20 | 7 | 4 | 9 | 33:32 | 25 |
8. | Puskás Akadémia | 20 | 6 | 6 | 8 | 26:31 | 24 |
9. | Balmazújváros | 20 | 5 | 7 | 8 | 26:28 | 22 |
10. | Vasas | 20 | 6 | 3 | 11 | 25:39 | 21 |
11. | Haladás | 20 | 6 | 2 | 12 | 19:34 | 20 |
12. | Mezőkövesd | 20 | 3 | 8 | 9 | 20:36 | 17 |
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Egy délvidéki férfi szervezete maga a csoda.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)