Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csak két-három játékos érkezése várható Debrecenben

| 2017. 01. 10. | 17:22:00
Ők legalább "minőségiek" lesznek - ígéri a Loki trénere.
Csak két-három játékos érkezése várható Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, elkezdte a munkát a DVSC a tavaszi szezonra, és rögtön az első munkanapon jelentették be, hogy öt játékos - köztük Szakály Péter csapatkapitány - távozik. Korábban Ivan Bobko és Robert Vittek vette a kalapját.

Leonel Pontes a Loki honlapjának úgy fogalmazott, hogy a távozók helyett mindössze két-három játékos érkezése várható.

Hat hetünk van az idei első bajnoki meccsünkig, február közepén a Ferencvárost fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. Már erre az összecsapásra is készülünk természetesen. Az egy hónap alatt sokat edzünk majd, edzőmérkőzéseket is játszunk, valamint edzőtáborba utazunk Portugáliába. Ez mind a klubnak, mind a játékosoknak fontos, hisz a külföldön való alapozás is segíti a felkészülésünket. Nagyon jó tavaszi szezont kell nyújtanunk, és ami a leglényegesebb, maximálisan fel kell készülnünk a bajnokságra. Szerencsére most több időnk lesz együtt dolgozni, mint amikor augusztusban átvettem a csapatot. A keretet szeretnénk két-három minőségi játékossal erősíteni, akikkel hatékonyabbak leszünk.

- fogalmazott a portugál szakember a dvsc.hu-nak.

Az állás

1. Videoton 19 10 4 5 39:19 34
2. Honvéd FC 19 10 4 5 32:17 34
3. Vasas 19 10 4 5 30:18 34
4. Ferencvárosi TC 19 8 6 5 34:27 30
5. Mezőkövesd 19 7 6 6 21:22 27
6. Újpest 19 6 9 4 30:26 27
7. Haladás 19 7 5 7 22:23 26
8. Paks 19 5 8 6 18:24 23
9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24:36 21
10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20:26 20
11. MTK Budapest 19 4 8 7 12:21 20
12. Gyirmót 19 3 4 12 8:31 13
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Sokáig enerváltan, elképzelés nélkül játszott a DVSC – a találkozó végére jött bele a játékba.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés